Túl a Maszat-hegyen

Túl a Maszat-hegyen

Presser Gábor – Varró Dániel – Teslár Ákos – zenés-verses minekmondják két részben


A Vígszínház Túl a Maszat-hegyen című előadása alapján, valamint a Budapest Bábszínház szövegkönyvének felhasználásával átdolgozta: Bal József és Madák Zsuzsanna.

  

NÁTHÁS ANGOL KÖLTŐ: Te talán ismersz költőt, aki él, elő tudsz hozakodni bárkivel?

MUHI ANDRIS: Hát, eggyel.

NÁTHÁS ANGOL KÖLTŐ: Ki az?

MUHI ANDRIS: Varró Dániel.

NÁTHÁS ANGOL KÖLTŐ: Ja, tudom, az a posztinfantilista, biederbeier, bűbájer, laptop-lopató sms-költőcske. Azt sem hagynám, hogy a mobilom föltöltse.


Kedves Náthás Angol Költő!Ha ez így van, akkor vajon miért lett Varró Dániel érettségi tétel?Üdvözlettel,Tóth János, 12.B

Varró Dániel az egyik legsikeresebb mai magyar költő. A Túl a Maszat-hegyen című verses meseregénye 2003-as megjelenése óta több mint huszonhétezer példányban kelt el, ami meglehetősen ritka a magyar könyvpiacon. Nemcsak kisgyerekek, hanem a középiskolások, illetve a felnőttek is előszeretettel veszik kézbe a kötetet. A ’maszatok’ töretlen sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy a regényből több színpadi adaptáció is készült. 

Az ősmaszatosságban élő maszat-hegyi népet két oldalról macerálják a ’rettentő takarítók’ és ’pacái’ a paca cárnak. Maszat Janka Muhi Andrist hívja segítségül a harchoz. Ám a hősök élete nem könnyű... Számtalan kaland vár Andrisra és RÁNK! 

 

Horgonyt fel! Irány Maszat-hegy!

 

Muhi Andris - Barsi Márton

Maszat Janka - Bakó Kitti m.v.

Szerző - Mihály Péter

Náthás Angol Költő - Szakály Aurél

Makula bácsi - Farkas Ignác  Jászai-díjas

Szösz néne; Kalóz Anyós - Ecsedi Erzsébet

Büdös Pizsamázó - Urházy Gábor László

Szeplőtlen Szilvia; Borbála - Tánczos Adrienn

Babaarcú Démon - Kováts Dóra

Bús Piros Vödör; Paca cár - Bellus Attila

Pali kalóz - Katona Kornél

Turgenyev, a burgonya; Pacaporkoláb - Andics Tibor 

Morzsányi Géza - Lupaneszku Vivien

Partvis Attila - Magyar Cecília 

Kalóz Feleség - Lőrincz Nikol

Takarítók, pacaszörnyek, kalózok:

Lukács Levente, Molnár Lilla, Molnár Sára, Merényi Mercédesz,

Pete Zsuzsanna

Zenekar: Máriás Zsolt, Lőrincz Tamás, Kiss Krisztián 


Dramaturg: Madák Zsuzsanna

Díszlet: Varjas Zsófi

Ügyelő: Horváth Zoltán / Rákosa Tibor

Jelmez: Cselényi Nóra

Súgó: Kiss Szilvia

Koreográfus: Stefán Gábor

Rendezőasszisztens: Vass János Pál

Zenei vezető: Máriás Zsolt


Rendező: Bal József

 

Előbemutató: 2011. május 28.

Bemutató: 2011. október 18. 

 

Az előadás főtámogatója:
FLEXTRONICS 


Kapcsolódó oldalak: