Pannon Tükör. 2011/1.
A színházi (igazgató) váltások szinte mindig kisebb-nagyobb csetepatéval járnak. Így történt ez 2009 végén, Zalaegerszegen is. A két pályázó közül Besenczi Árpád „csapata” (Sztankay István Kossuth-díjas színművész és Sztarenki Pál rendező, művészeti vezető) lett a győztes. A megörökölt fél évad után, 2010 őszén indulhatott a saját műsortervvel az új színházi vezetés.
Szemes Béla kritikája a Liliomfi című előadásról
Miért járunk színházba vagy miért érdemes színházba járnunk? Ez tulajdonképpen egy ilyen Liliomfi mellett teljesen lényegtelen kérdés, hiszen ő bárhol, bármikor körénk szervíroz nemcsak egy kisebb kabarét, hanem akár egy komplett komédiát is, rengeteg karakterrel, zenével, drámával és fordulattal. Pedig ő csak egy színész, és ennek a színésznek a játéka Zalaegerszegen szinte mindent felülmúl.
Tartottam attól, hogy akarva-akaratlan Makk Károly klasszikusához hasonlítgatom majd a Hevesi Sándor Színház újonnan bemutatott előadásának jeleneteit, de szerencsére nem így történt. Illetve egyszer, de az meg nem volt véletlen.
Szeme sarkában mintha mindig mosoly bujkálna. Ha színpadra lép, cinkosa lesz a nézőnek, érte játszik: megnevetteti vagy elszomorítja. Az elmúlt négy évtized során erre is, arra is bőven volt módja. A Hevesi Sándor Színház pénteken bemutatott előadásában Kamillaként szerez vidám perceket Czegő Teréz.
kezdés: 19:00
bérlet: Kisfaludy-bérlet
helyszín: Színház
az előadásról: Szálinger Balázs: BECSVÖLGYE
Ecsedi Erzsébet amatőr csoportokban kezdett színjátszással foglalkozni. A 25. Színház stúdiójában végzett. 1975-től játszott a Várszínházban, a Népszínházban, a Stúdió K-ban később a Kecskeméti Katona József Színház, majd a szolnoki Szigligeti Színház tagja lett. 1991 és 1995 között, majd 1999-től a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja, 2022 óta a társulat örökös tagja. A Színházi Kritikusok Céhének korábbi Életmű-díjasa április 24-én töltötte be 70. életévét, ez alkalomból készült vele interjú.
Éva: Dupla élvezet a premier, amikor a nézőtérről olyan egyszerűen könnyűnek és könnyednek látszik ez a bitang nehéz zenés műfaj. Az eszünk hiába tudja, hogy annyi munka van ebben az előadásban, ami egy piramis felépítéséhez kell, a bennünk élő önfeledt néző természetesnek veszi a hibátlan belépést, a tizenegy tagú mindent eljátszó zenekart, az iskolázott énekhangokat, a sokszínű játékot, a takkra lépő tánckart, a zéró üresjáratot, az összes működő poént, a hozzáadott szívet, lelket és tehetséget.