Legyen színház?! - A Hevesi Sándor Színház művészeti vezetőjének évadzáró írása
Hiszen a színház, csak színház!
Nem pótlék és megoldás.
Először is: a színház nem művészet, csak az élet része. In conreto: színház nélkül is lehet élni, csak minek, idézhetjük Parti Nagy Lajos urat. (Mintha a művészet valaha is megoldás, pláne okos megoldás és pótlás lehetne az úgynevezett élethez)
A színház, nem gyógyszer!
Hiszen akkor már jócskán megette a fene az egész miskulanciát. (Fene: régi káromkodási formula, lásd: lépfene, miskulancia: szintén régi kifejezés: értsd: mesterkedés, csalafintaság, izé, hogyishívják, zavaros izé.)
A színház másképpen, és ravaszabbul reagálási felület közösségi életünk túlélésére, annak technikáira, mintáira, tehát ne is várjunk kilóra mért megoldásokat, mert csak dekára, grammnyira mérhető részigazságokra bukkanunk.
Mert a színház, csak színház.
Hogy persze mikortól szűkül a politika, netán a néző diktatúrájává a színház, s meddig a közös gondolkodás terepe, tehát: mitől és meddig színház a színház, egyszóval: meddig látszik és mikortól csak látszat, azt természetesen az önök igénye dönti el: nyilván addig, és ahogyan szükségük van még magunkra, egymásra, egyszóval, amit még színháznak gondol és nevez a közös kulturális humanista emlékezet.
Ahogy a rózsa, az rózsa, csak rózsa (Gertrude Stein)
Összegezve, akár hogy is:
Legyen színház!
Hiszen a színház mindenekelőtt az élet! Ez az elengedhetetlen kiindulási pont, és igazából csak az érdekelhet bennünket, ami az élet része, a szó lehető
legtágabb értelmében. A színház az élet. Ugyanakkor nem mondhatjuk azt, hogy nincs különbség az élet és a színház között. írja Peter Brook.
Legyen színház!
Mindannyiunk vágya és törekvése, hogy ne maradjunk önmagunkba zárva, hogy megértsük egymást. Ha nem érdekelné az embert a másik sorsa és az élet egésze, színház sem volna. írja Jelenits István piarista szerzetes-tanár úr.
Legyen színház!
Ahol rólunk beszélnek. Ahol másokról beszélnek. Ahol magunkról beszélünk. Ahol beszélhetnek. Még. Ahol van miről beszélni, beszélgetni, egyetérteni, vitázni, leülni egymással akár egy mondat ürügyén, csak:
Legyen színház!
Találkozási pont!
Theatro meeting!
Ha tetszik, a fésületlen szavak és gesztusok közös értelmezési helyszíne. Csak merjünk színházba járni! Az úgynevezett celebek már úgyis a spájzban vannak! Alig férnek el az úgynevezett politikusoktól! De a színház még talán a miénk, tehát:
Legyen színház!
Ugyanakkor ne várjunk semmit el a színháztól! Ne legyen szelídített kis vadmacska, pláne nem pitiző öleb! Hiszen önmagunkra sem így tekintünk. Azt várjuk el a színháztól, amit magunktól azt a minimumot, ami magunk is vagyunk, vagy szeretnénk lenni a magyar nyelvű színház kialakulása óta: a szabadság, demokrácia, nemzeti függetlenség, humánum, emberi értékek, szolidaritás, a szépség igazságának és az igazság szépségének keresését, megtalálásának feldolgozását esetleg ezeknek hiánya kapcsán közös bosszankodásunk és e hiány újrafogalmazásának terepét.
Legyen színház!
Tehát legyünk kíváncsiak, befogadóak, ne dőljünk be a sandaságnak, sunyiságnak, a gagyinak, az avíttnak, a vacak féligazságoknak, a méznek és a máznak, merjünk kérdezni és tudjunk válaszolni, hiszen bizony az alkotók és nézők is mi vagyunk: sajnos a méz is, és főleg a máz is.
Legyen színház!
Ne féljünk a csöndtől a közös csöndtől főleg ne. Ne féljünk a nevetéstől a közös nevetéstől főleg ne. Ne féljünk a sírástól a közös sírástól főleg ne. Ne féljünk a kérdésektől a közös kérdésektől főleg ne. Ne féljünk a válaszoktól a közös válaszoktól főleg ne. Ne féljünk magunktól magunktól főleg ne.
Da capo al fine:
Csak legyen színház!
Legyen a színház tettenérhető életünk valódi lelkiismeretének felülete, agorája, ahol valódi kérdéseket teszünk fel és ahol esetleg valószínűtlen válaszokat adunk, ami legfeljebb egy másik színházi kérdés feltevését generálja folyamatosan újra.
Csak legyen a színház közös ügyünk, ahol még meg tudjuk szólítani egymást.
Csak legyen színház!
Ahol valódi közösségi teret találunk ebben a zilált világban. Ahol összeadódik a különbözőségünk és azonosságunk, s nem kivonódik. Ahol ráismerhetünk talán a másikra és így végre magunkra is. Ne féljünk semmilyen színházi kalandtól és lehetőségtől, s így talán magunktól se!
Csak legyen színház!
Lope De Vega szerint a színházhoz nem kell más csak három deszka, két színész, meg egy közös szenvedély.
Jelentem és kérdem:
Legyen színház!?
Hiszen mi tárt karokkal várjuk önöket!
Jegyek kaphatók még...
2015. június 06.
