PEDAGÓGUSOKAT VÁRUNK A SZÉTTÖRT TÁL MÁJUSI MUNKABEMUTATÓJÁRA!

Kedves Tanárnő, Tanár Úr!

A 2016/2017-es évadban műsorra tűztük Edward Bond Széttört tál című színdarabját színházunk nagyszínpadán.

SZt 

Az előadás az általános iskolás bérlet repertoárjának része – a történetet szívből ajánljuk felső tagozatosok számára, ugyanakkor várjuk a középiskolásokat is – hisszük, hogy az előadás tartalmas szórakozást, izgalmas kérdéseket kínál mindkét korcsoport számára.

Az előadást 2016. november 7-én mutatjuk be. A próbák egy részét most április–május hónapokban tartottuk, tartjuk. E tavaszi előpróbás időszakot egy munkabemutatóval zárjuk. A munkabemutató időpontja: 2016. május 28. 11 óra. A nyilvános próbán részt vesznek általános iskolás fiatalok, illetve szeretnénk meghívni Önt is – hiszen egyaránt kíváncsiak vagyunk a diákok és a pedagógusok véleményére, amely segítségünkre lehet a munkánkban.

A munkabemutató után egy beszélgetést tervezünk a fiatalokkal, amelybe Ön is belehallgathat, majd ezt követően Önöket, pedagógusokat kérdeznénk a látottakkal kapcsolatban. A beszélgetéseket az előadás rendezője, Bethlenfalvy Ádám vezeti. A beszélgetéseken természetesen az előadásban játszó színészek is vészt vesznek. A teljes program hossza kb. 2 óra 30 perc (előadás: 75 perc; szünet: 15 perc; beszélgetés diákokkal: 30 perc; beszélgetés pedagógusokkal: 30 perc).

Bethlenfalvy Ádám rendező, színész-drámatanár, színházi nevelési szakember sokadik alkalommal dolgozik színházunkban. Munkatársával, Cziboly Ádámmal együtt a A Semmi és a Peter című osztálytermi színházi nevelési előadásainkban színházi nevelési konzulensekként vettek részt, illetve az idei évadban a Tantermi Deszka teljes alkotói csapatának tartottak drámapedagógiai képzést. A sokoldalú alkotó igen komolyan veszi ifjúsági színházat, a fiatalok színházi nevelését – személye garancia számunkra, hogy alkotótársaival közösen izgalmas előadást állít színpadunkra.

Levelemhez mellékelem az előadás szinopszisát, szereposztását.

Remélem, hogy felkeltettük az érdeklődését. A program ingyenes, de regisztrációköteles. Amennyiben részt kíván venni a munkabemutatón, illetve az azt követő beszélgetésen, kérjük, jelezze szándékát színházunk szervezési osztálya felé személyesen, telefonon vagy e-mailben (92/598-400, ).


Tisztelettel:

Madák Zsuzsanna

dramaturg, színházi nevelési szakember


Az előadásról:

Edward Bond
SZÉTTÖRT TÁL
történet fiataloknak (is)

  SZt

Fordította: Bethlenfalvy Ádám

2077-et írunk. Nem lehet pontosan tudni, hogy mi zajlik odakint. A darab szereplői – apa, anya és kislányuk – próbálják kideríteni, hogy valójában mi történik, de ebben sok minden akadályozza őket. Keveset tudnak; ez alapján találnak magyarázatokat a körülöttük zajló eseményekre. Mindenki másként reagál a kinti zűrzavarra. Az anya gondoskodni próbál, és úgy csinál, mintha minden mehetne tovább változatlanul. Az apa félti a családját, és ki akar zárni mindent, ami kint történik. Kislányuk pedig egy külön világba menekül. Vagy mégsem? 

Edward Bond nagy hatású darabja egy család történetén keresztül a képzelet működését vizsgálja, azt kérdezi nézőitől, hogy mennyire vagyunk urai saját képzeletünknek, vagy mennyire uralkodhatnak mások a képzeletünkön. „Csak az ember rendelkezik képzelettel. A képzeletünk tesz minket emberré” – állítja a kortárs brit drámairodalom kiemelkedő szerzője, aki rendszeresen ír fiatal közönségnek. Bond komolyan veszi fiatal nézőit, és a dráma egyszerű helyzetein keresztül az emberiség örök kérdéseit kínálja fel nekik, hiszen hitvallása szerint az ember gyerekkorában keresi legszabadabban a válaszokat az élet nagy kérdéseire. A világ több pontján sikerrel játszott darab a 2016/2017-es évadban a zalaegerszegi gyerekeknek, fiataloknak kínál tartalmas szórakozást, gondolkodni- és megbeszélnivalót.

 

Apa - Bellus Attila
Anya - Pap Lujza Domján Edit-díjas
Lány - Kátai Kinga
Senki / Valaki - Mihály Péter

Díszlet: Mészáros Tibor
Jelmez: Szőke Julianna
Dramaturg: Madák Zsuzsanna
Zene: Máriás Zsolt

Rendezőasszisztensek: Pete Zsuzsanna és Mikita Zsuzsanna Lilla

Rendező: Bethlenfalvy Ádám

Munkabemutató: 2016. május 28. 11 óra

Bemutató: 2016. november 7.


Kapcsolódó oldalak: