A bőröndök reggele – Levél a Hevesi Sándor Színház Oscar című vígjátékáról
Reggel nyolckor nem lenne szabad kérőt fogadni, aki a vagyonát ráadásul tőlünk lopta.Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az évad őszi bemutatói között vígjátékot kínál a Hevesi Sándor Színház.
A korábbi kipróbált klasszikusok (Bérgyilkos a barátom, Balfácán vacsorára, Család ellen nincs orvosság) – Veber és Roony művei – mellé felsorakozott a francia Claude Magnier bohózata, az Oscar, a XX. század első felében alkotó szerző két filmet is inspiráló darabja.
Ha teljes „ki kicsoda” színpadi kavalkádra vágyunk, aminek a végén szinte az összes figura hangos „ááá”-ban tör ki, akkor a Luis de Funes-féle feldolgozás elemeit tartsák szem előtt a színre állítók. A hatvanas évek adaptációja zenében, franciaságában is jobban megihlette a rendezőt, egyben főszereplőt, Besenczi Árpádot, mint a Sylvester Stallone-féle jutalomjáték. Az volt a terve, hogy megdolgoztatja a rekeszizmokat, elfelejtet minden napi gondot. Annyi időre legalább, amíg Barnier szappangyáros valahogy férjhez adja a lányát (lányait), és visszaszerzi a különböző, mit ad isten, tökegyforma bőröndökben lapuló vagyonát, amit a nála dolgozó kérő csent el tőle apránként, amíg az adóbevallást kozmetikázta. A főszerep munkás egy főszerep, hősünk szinte végig színpadon van, a meglepődött, az ideges, a mérges, a téboly határán álló figurát a második felvonás végére már nincs is hova fokozni...
A teljes cikk IDE kattintva elolvasható!
Arany Horváth Zsuzsa
2019. október 31.
Zalai Hírlap