Slágerek és válóokok

A zenés színházi vígjáték palettája nagyon széles, a zenés válóok a hatvanas évekből az egyik újabb válfaja. A Hevesi Sándor Színház ezzel kínált a 2022/2023-as éved zárásaként olyan előadást, ami a műfajt magát is ügyesen karikírozó felszabadult érzetű élménnyé vált.

tn-81- 

Jobbról a széksorok mentén megnyerő orgánumú férfi érkezik, kapacitálva bennünket a távozásra, nem jó ez a darab, meneküljünk. Onnan tudjuk, hogy ezzel már el is kezdődött az előadás, mivel felismerjük Gergely Róbert színművészt. 
A Tanulmány a nőkről című vígjáték nagyon hálás alapanyag, Besenczi Árpád rendezése ki is használja minden szegletét. 
Jó a házasság színeváltozásait hozó, némi csavarral tálalt sztori, jól játszhatóak a figurák, a zene, a zene pedig annyira, de annyira bennünk van. A zalaegerszegi színészek láthatóan szívesen tobzódnak, bolondoznak a szerepeikben, a keretjáték kellemesen kacsint ki az alaptörténetből, a hatvanas-hetvenes évek táncdalai pedig minimum tapsot, de olykor-olykor együtténeklést váltanak ki a közönségből. 

Három feleség szeretne válni, így vagy úgy, de unják a férjüket, meg az együttélést. A válóperes ügyvéd zsenge, lelkes kezdő, a férfiaknak meg minden úgy jó, ahogy van. Ekképp hét plusz egy (ő az író, a narrátor) szereplő habitusát figyelhetjük meg. Mindegyik más kell legyen, hogy a szórakozás sokrétű lehessen. 

A 19 éves Egriné Zsuzsa (Kovács Virág) törékeny lány, de kemény dió, férje, Péter (Kovács Martin) kicsit együgyü, de nagyon autószerelő. Hozza az összes klisét, amit ismerünk, mégsem unalmas. A 10 éve házas Baloghné Éva (Támadi Anita) sodró lendületű, hús-vér menyecske. A színésznő érezhetően felszabadult, egyik legáradóbb alakítás az övé, az éjszakázás után mélyen alvó férjét ébresztő jelenet az abszurditás emlékezetes betét. Férje, Balogh  Sanyi (Ticz András) félig titkos életet élő könyvelő, és bárgitáros. Fényes ábrázattal  ismerkedik a nőkkel, valódi esztrádfigura, gitárral a nyakában vázol fel egy egész bornírt korszakot - szívdöglesztően. A korosabb pár hölgytagja, Geguczné Jolika (Debrei Zsuzsanna) idegesen realista, férje, Bálint (Hertelendy Attila) betokosodott  kishajókapitány, szenvedélyes hobbista, félbemaradtan öregedő egykori nyalka legény. Hőseink egymáshoz is szellemesen viszonyulnak, ki-kiszólnak a szerepeikből, a közösen előadott dalok vaskosan reflektálnak a helyzetükre, s arra is jut gesztusrendszer, hogy az íróval külön játékot adjanak elő. 

A teljes írás IDE kattintva elolvasható! 

Arany Horváth Zsuzsa

2023. március 28.

ZAOL