Makacsul érvényes kérdések

„Itt az idő, /itt az idő /A hősi mutatványra, /itt az idő, /itt az idő /Az önfeláldozásra.” Tizenhárom keménykötésű férfi ül egymás mellett a színpad szélén, a fenti strófának pedig csontig kell hatolnia a nézőbe.

kman2-37- 

Az első felvonást záró, a másodikat nyitó jelenetben éppen arra készülnek, hogy egyikőjük feleségét feláldozzák, mert hitük szerint akkor végre nem dől össze az épület, ők a bérükhöz jutnának, az utókor meg föl-fölkaptatva Déva várára, onnan hirdethetné a nagy mű értelmét.

A népballada alapján írt Sarkadi-darabot, az abból a Szörényi-Bródy szerzőpáros által írt történetet aligha kell bemutatni, az adaptációk több mint negyven éve birkóznak vele.A zalaegerszegi színpadszéli létezés egymást fanatizáló mágia: kézzel-fejjel-ujjal megtoldva, értelmezve a dalszöveget, erősítik önmagukat és egymást, nagy időkben nagy tettekre szánja magát az, aki nagy dolgokat akar. A kép előképet hív elő, a nagy vízen túl ülnek így az acélgerendán, akik a nagy almát építették, köztük egészen biztosan volt magyar vagy erdélyi származék fia, unokája. Az az építkezés sem volt áldozatoktól mentes, sőt, talán nincs is olyan. Hull a forgács, ahol döntik...

Visszalépve a Kőműves Kelemen című rockballada Hevesi Sándor Színházban múlt péntek óta játszott előadásába, tanúi lehetünk, ahogy a zene, a dalok, a táncbetétek 1982 óta nemzedékeket fogva tartó, áradó érzelmeket mozgósító összességéhez csatlakozik fel a zalaegerszegi megvalósítás. Bővíti, kiterjeszti azokat. A hajdan esett történeteket elbeszélő regősök alakját idézi meg rock-klasszikus dallamokkal és gitárjával Salamon Attila, mintegy összefoglaló nyitányt-zárást kölcsönözve az elkövetkezendőknek...

A teljes cikk IDE kattintva elolvasható!  

Arany Horváth Zsuzsa 

2023. február 15.

ZAOL