Rivaldán innen és túl - A Zrínyi Miklós Gimnázium iskolaújságja
VADKAN
Magunkról 2010. december
A Zrínyi Miklós Gimnázium iskolaújságja
Rivaldán innen és túl
A színház világa mindig vonzott, kiskorom óta megnéztem minden „neked való”-nak mon-dott darabot. Tenyeremben előre bizsergett a taps, lelkem fiókjaiban helyet kerestem a várható csodának.
Könnyűnek láttam a művészéletet – játszanak, jól mulatnak. Dehogy jutott az eszembe, hogy mennyi munka, fáradozás, tanulás, szervezés előzi meg a könnyed szárnyalást, mennyi erőfeszítésből alakul az a humoros egy-egy mondat, mennyi lábborogatás kell a mindennapi tánchoz.
Az se jutott eszembe, hogy a színészeknek is kell néha paprikás krumplit főzni, porszívózni, tele szatyrokkal cipekedni a boltból.
Csodafényeknek hittem őket, akik felülemelkednek a napi munka fárasztó rutinjain… Nem is csalódtam, mert ők teremtik meg a csodákat.
Nem vettem észre az előadások láthatatlan szereplőit. Most már látom, hogy az öltöztetőnők gyors, figyelmes munkájukkal, az ügyeskezű fodrászok a fésűikkel, csatjaikkal mind ott vannak a színpadon láthatatlanul. Tapasztaltam a takarítók keze nyomán biztosított rendet, melyet percek alatt helyreállítanak szétdobált holmijaink, szemeteink között. A csoda feltételei ők, akik nincsenek a plakátokon.
Nyáron, amikor a jószerencsém besegített ebbe a világba, tőlük is sokat tanultam.
Mesélek néhány szóval az első napok benyomásairól: első alkalommal vörös fülekkel hú-zódtunk a sarokba, mint egy riadt kis báránynyáj, kíváncsi félelem, a meg nem felelés esetle-gessége, megjelenésünk bizonytalansága izgatott mindenkit.
Akkor jöttek Ők, a csodált színészek, a „színházi isten” rendező, a koreográfus és percek alatt feloldották a feszültségünket. Kedves hangon, bizalmat előlegezve, lazán, partnerként kezeltek bennünket.
Egyből a mélyvízbe dobtak „Mássz fel a tissue-ra”, „mutasd mit tudsz”, „forogj néhányat”- és mi messze a képességeink maximumától tettük, amit kértek, zavarban, sután.
Dicséret, biztatás, buzdítás – nagyon hatékony módszerek, most is hatottak, és kis produkci-óik sikerét hanghordozásuk, mosolyuk, gesztusaik mutatták meg. Az őszinte elfogadás szár-nyakat adott.
Sok élményben volt részünk már az előkészület idején is. Eljutottunk Budapestre az Artista-képzőbe, ahol országos hírű szakemberek foglalkoztak velünk, nevezetesen Vincze Tünde, aki pillanatok alatt meghódított minket, és akitől sokat tanultunk.
Megismertük a százlábú-százkezű embert, Ferencz András rendezőasszisztenst. Ő, aki min-denhol ott van, mindent elintéz, mindenki rendelkezésére áll.
Az igazi erőbedobást a napi próbák igényelték. Itt is a módszereket kell kiemelni - soha nem szidtak bennünket -, pedig volt kezdeti baki bőven. Megdicsérték, ha erőlködés nélkül, spontán beleéléssel és kedvvel végeztük a feladatainkat. Már az első nap nevünkön szólítottak minket.
No és a színészek: hát ők a színpadon kívül is elbűvölőek. Színészi, emberi nagyságukat közvetlenséggel, barátsággal fejezték ki.
Farkas Igi „bácsi”, Ecsedi Erzsébet - Ecsi -, Bálint Péter nem leereszkedett az aprónéphez, hanem partnerként társalgott velünk. Hertelendy Attila varázslatos személyiségével lenyűgö-zött minket is. A gyönyörű színésznők: Cili, Nikol, Zsu, Vivi és a fiúk pár nap alatt a barátaink lettek. Nagy megtiszteltetés beszélgetni a TV-ben szereplő fiúval, a Jászai-díjas művésszel egy színpadon állni, társalogni Verával, akinek egy-egy mozdulata oldalnyi szöveget mond, közö-sen fogadni a vastapsot Bellus Attilával…
A premier ideje közeledett, meglepetésemre nem volt idegeskedés, hiszti, türelmetlenség, csak teljes odaadás, egymás támogatása. Talán ezért „éltük túl” mosolyogva a 10 órás próbákat. Ki akartunk mi is tenni magunkért, ami a premieren a dörgő tapsvihar szerint sikerült. Az elismerés egy kicsit nekünk is szólt. Az igazgató mindenkinek személyesen gratulált – így vette kezdetét Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok c. előadás remélhető sikersorozata.
Merényi Mercédesz
