Az üveganya: a szivárvány minden színe benne van

Ez a történet olyan, akár az élet, egyszerre vidám és szomorú, a szivárvány minden színe benne van, mondta Sztarenki Pál Az üveganya című játék rendezője.

A Hevesi Sándor Színház társulata február 6-án a Házi Színpadon (a Griff Bábszínház "otthonában") mutatja be Krusovszky Dénes Az üveganya című tragikomikus játékát.

- Az előadás a főhős, Krammer élethelyzete kapcsán az emberi méltóságról vagy annak hiányáról szeretne beszélni, illetve arról, mit jelent ez számunkra - fogalmazott Sztarenki Pál, a teátrum művészeti vezetője, rendezője. - Ez az ember egyszer elkövetett egy hibát, börtönbe került: öt év után szabadult, attól a pillanattól pedig az anyjával lakott öt évig és ki sem mozdult a lakásból. Tíz évig tehát elzártan élt, majd meghalt az édesanyja és ki kell lépnie a világba: itt kezdődik a történetünk. E furcsa helyzet stációit, járja körbe a darab és azt, miként viszonyul mindehhez a környezete.

A produkció új formát hoz: a rendező szeretné a színház "időkezelését" másként használni. Nem lehet tudni, hol válik el a játék és valóság és melyik az igazi életünk: az, amelyiket virtuálisan éljük vagy az, amelyiket konkrétan. "Még akkor is, ha a dolgot a puszta valóság szempontjából nézzük, azok a helyek, ahova vágyunk, mindig több tért foglalnak el az igazi életünkben, mint az a hely, ahol tényleg vagyunk", idézte Proustot a rendező, aki hamarosan színművészként is bemutatkozik Zalaegerszegen.

- Alapvetően, végzettségem szerint színész vagyok, ám akkor, amikor idekerültünk, úgy beszéltem meg magammal és Besenczi Árpád igazgatóval, hogy - legalábbis a kezdet kezdetén - a cél az, hogy kollégáimat hozzam jó helyzetbe. Illetve azt mondtam, akkor, ha a rendező azt szeretné, hogy színpadra lépjek, nem ugrom el a feladat elől. Alföldi Róbert ragaszkodott hozzá, hogy én játsszam Almaviva gróf szerepét a Figaró házasságában. Az olvasópróbát múlt pénteken tartottuk, jó hangulatban telt, bízunk benne, hogy jó komédiát lát majd a közönség. Örülünk, hogy Robi itt dolgozik. - mondta Sztarenki Pál. A Nemzeti Színház igazgatói posztja körül kialakult helyzet kapcsán hozzátette: - Mindkét pályázóhoz méltatlan. Egyébiránt két éve hívtuk Vidnyánszky Attilát is rendezni, ám egyéb feladatai miatt nem tudott jönni, de nem mondtunk le róla, hogy dolgozzunk vele. Úgy gondoljuk, hogy a színház önálló, szabad, független műfaj, ahol egy dolog érvényesülhet: a tehetség.

Péter Gyöngyi

Zalaegerszegi 7 nap

2013.02.01