Erkély helyett a facebook-on

Ha reggel az első gondolatunk az, hogy megnézzük az interneten a facebook-oldalunkat, ráadásul még fogmosás előtt hasít belénk a felismerés, akkor muszáj lesz megnéznünk a Cyber Cyrano című játékot a zalaegerszegi színházban. PEZ_0402

okat nem kell várni, november 6-án, szerdán 15 órakor játsszák először, majd a zalai iskolákba viszik el az alkotók. A darabra csábító mondatokat Madák Zsuzsa rendezőtől kölcsönöztük, aki beszámolt a munkafolyamatról is.

Egyébként negyedik éve zajlik sikeresen Egerszegen ez a színházi nézőnevelő folyamat.

–- Vidovszky György rendezésében 3 éve a Kolibri Színházban lehetett először látni Tasnádi István színművét, mely a fiatalok és az internetes közösségi oldalak kapcsolatát mutatja be konkrét történetre, egy kamasz szerelemre vetítve – mondta az ifjú rendező, akit színésznőként is ismerhet a zalai közönség.

A téma közege tehát az internet, ami a fiatalok legfontosabb, elsőrendű kommunikációs felülete. Felmérések szerint a tizenévesek napi több mint négy órát töltenek a monitor előtt. A csetelés új típusú nyelvezetet hozott létre, s mindenki igényli, hogy része legyen a virtuális valóságnak, ahol nem feltétlenül az, aki, hanem az, amit közöl magáról. „Hihetetlen a vonzereje és a veszélye ennek”, nyilatkozta annakidején Vidovszky György.

–- Nekünk a hús-vér szereplők mellett két számítógép, két tablet, öt telefon a játszótársunk, amiket nagyon szeretünk, nehogy cserben hagyjanak bennünket – jelzi a technika hatalmát Madák Zsuzsa, akit a sztoriról hiába faggattam. Elég, ha annyit tudunk elöljáróban, hogy Rómeo és Júlia most nem az erkélyre, hanem a facebookra lép ki. Az életkori sajátosságokból pedig következik, hogy őrültségekre is hajlamos ilyenkor az ember. A diákszerelmi történetet egyébként a szerzők egy iskolában lelték meg, így félig-meddig megtörtént esetről van szó. (A rendező annyit elárult, maga is netfüggő hírében áll.)

Az egerszegi társulat három ifjú tagja: Magyar Cecília, Nagy Péter János és Kováts Dóra kelti életre Zsuzsit, Mátét és Henit, de ott lesz a színpadon Viktor (Mészáros Miklós) és Moira (Kalapos Luca) is. A játékot Máriás Zsolt zenei vezető, Stefán Gábor koreográfus segítette, s két zalai egyetemista, Lukács Levente és Molnár Sára is hozzájárult a hiteles megjelenítéshez. A darab figuráinak profilja egyébként már elérhető az fb-n, ott lehet velük „beszélni.”