A kölyök fekete-fehérben

Ma mutatják be a Hevesi Sándor Színházban 19 órától A Kölyök című musicalt. Az előadás kulisszatitkairól, örök sikerének miértjeiről és az előadás részleteiről Nagy Viktor, rendező mesélt. untitled-0348

- Aki ismeri az eredeti, 1921-es Charlie Chaplin filmet, ismerheti nagyjából a történetet is, bár a színházi adaptáció szuverén műalkotás. Nem követi olyan erősen a film cselekményszálait és vannak olyan szereplők is, akik a filmben nem jelentek meg. A darab maga igazán „musicales” lesz: szép, nagyszabású díszletekkel és jelmezekkel, érdekes vizuális világgal kiegészítve. A keretjáték kivételével szinte minden fekete-fehérben jelenik majd meg a színpadon, mintha csak egy régi filmet látnánk – árulta el a rendező. - A kölyök egy keserédes, igazán szívhez szóló előadás, aminek a központi témája a szeretet. A cselekmények során végigkísérhetjük azt, hogy ez a csodálatos érzelem miképpen segíti át a szereplőket mindenféle bajon és problémán. Egyebek mellett ez teszi sikeressé a darabot, de van számos más oka is annak, hogy ez az előadás Magyarország egyik nagy kedvence. Egyrészt A kölyök ismert történetet dolgoz fel, másrészt Chaplin személyisége is fontos, hiszen ő a filmműfaj egy meghatározó egyénisége volt, de nem elhanyagolhatóak A kölyök zenéi sem. Rengeteg sláger és fülbemászó dallam csendül fel az előadás során. Igazából nincs recept arra, mitől jó egy musical. Az a jó, ha összejön a zene, a szöveg és a történet is, majd az egészből megszületik valami igazán nagyszerű. Az idő kegyetlenül kirostálja azokat a darabokat, amelyek valójában nem olyan jók. Elég csak belegondolni, hogy a régi nagy kedvencek, mint például a Hair vagy a Kabaré a mai napig kedveltek. A musical világ is kitermelte a maga klasszikusait és mára A kölyök is bizonyította, hogy ide tartozik.

A rendező arra is kitért, hogy bizony nem egyszerű egy zenés darabot színpadra állítani:

- Sokan „könnyű” műfajnak nevezik a musicalt, ami nem túl helyénvaló meghatározás, hiszen hihetetlenül nehéz és rendkívül sokoldalú képzettséget kíván a színészektől. Valójában minden kihívás egy musicalben, nem találkoztam még könnyű feladattal a műfajban. Sok türelem, kitartás és rengeteg munka kell ahhoz, hogy egy ilyen előadás megszülethessen. A kölyök mindemellett nagyszerű történetet dolgoz fel, jó a zenéje, kitűnőek a színészek, szép a látvány. Összességében elmondható, hogy minden együtt van ahhoz, hogy egy élvezetes estét töltsön a színházban a közönség. Ráadásul ez is egy olyan darab, ami nem korhoz kötött. Mindegy, hogy a néző hat vagy száz éves, élvezni fogja az előadást.

 

Nagy Katinka

 

Zalaegerszegi 7 Nap

2014. október 3.