"Az Anyu én vagyok" premierjén jártunk

A kis kamaszokból álló közönség felállva tapsolt, ami ritkaság, de jó, mert az előadás közben is harsányan nevettek minden poénon.

taps2 

Az előadás utáni kis ünnepségen Besenczi Árpád igazgató úr elmondta, hogy mindig is koncepciójuk volt, hogy gyerekdarabokat mutatnak be és ezeket felnőtt módon, magas színvonalon, igényesen állítják színpadra, mert pontosan tudják, hogy azok a kölykök, akik most a nézőtéren ülnek pár év múlva felnőtt színházlátogatók lehetnek, ha gyerekkorukban valódi élményt adó előadásokat láthattak. És ezt a mai bemutatót ilyen megtartó, néző nevelő előadásnak tartja. És nagyon örül.

igazgato 

 A történet egyszerű,  egymás testébe költöznek a szereplők. Anya és kiskamasz lánya cserélnek testet. Ezt a megtervezett balesetet nem valami misztikus csoda, hanem egy tudományos próbálkozás, a nagypapa betiltott kísérlete okozza .

Nógrádi Gábort az előadás előtti várakozás közben kérdeztem .

http://www.youtube.com/embed/PkoDwVNvzuE?rel=0&controls=0&showinfo=0

 

A darab alakításában Tarján Tamás irodalomtörténész is részt vett, és!  tanítványának   Madák Zsuzsannának, a zalaegerszegi színház dramaturgjának  javasolta, hogy olvassa el a szövegkönyvet, hátha tetszik és hátha a színház vezetőségének is tetszeni fog.

tarjanmadak 

  Madák Zsuzsa elmondta az előadás előtt, hogy már első olvasatban megtetszett neki a darab, mert a komédia eszközeivel nagyon komoly problémákat vet fel és felnőttek számára is elgondolkodtató.

http://www.youtube.com/embed/dwt6KUIoVLU?rel=0&controls=0&showinfo=0 

Megkérdeztem a rendezőt Farkas Ignácot is, milyen koncepcióval látott hozzá a darab rendezéséhez.

http://www.youtube.com/embed/a4YKnGf8Z-Y?rel=0&controls=0&showinfo=0


A darab sikere nagyban múlik a két női főszereplő játékán. Mindketten nagyon örültek a szerepüknek és mindketten nagyon jól oldották meg. 

Kováts Dóra és Pap Lujza

http://www.youtube.com/embed/926fYiBNw8M?rel=0&controls=0&showinfo=0

és legyen lezárásként pár mondat a  kritikus, irodalomtörténész Tarján Tamástól

http://www.youtube.com/embed/Ji1qBVkIJu0?rel=0&controls=0&showinfo=0

 

Takács Vera

2014. szeptember 29.

Gyermekszínházi Portál