„Magánfreskó 1944-ből” – Asszony a fronton a Purim Fesztiválon

Karinthy Márton színházigazgatóként saját színházában is minden este jelen van és emellett látogatja a város összes többi színházának friss előadásait, vagy ha nem, képes ezt a benyomást hosszú évtizedek óta fenntartani. untitled-8392

Most úgy látszik, hogy egyszerűbbé akarta tenni a saját helyzetét és egy hétre inkább meghívott 21 előadást a Purim fesztivál keretében, így saját színházában élvezheti más műhelyek produkcióit.

A Purim fesztivál tegnap kezdődött az Elsötétítéssel, folytatódott a Gellérthegyi álmokkal és még egy koncert (Hamsa) is belefért az I. fesztivál első napjába. A mai, keddi napon három előadás volt nézhető, A Dohány utcai seriff és a Dumaszínház és a Gólem csapatának közös kabaréja, a Zs kategória a nagyszínpadon és köztük Polcz Alaine Asszony a fronton c. regényéből készült monodráma (szerzők: Bodnár Endre és Dicső Dániel, átdolgozó: Madák Zsuzsanna).

Sztarenki Pál rendező a zalaegerszegi lakásszínházba tervezte az előadást. Fogalmam sincs, hogy mekkora, befér-e oda lényegesen több néző, mint a Karinthy stúdiójába, amelyikben kb 35 ember nézhette, mert sajnos még sosem jártam ott. A rendező kizárólag a színészére támaszkodik, Czegő Teréz bejön, köszön és azonnal a dolgok közepébe vág: az emlékező 1944 márciusában, 19 évesen kötött házasságáról kezd beszélni. Kezében fogja a szövegkönyvet, alkalmanként abból olvas fel részleteket és utána úgy tesz, mintha az olvasott részletről jutna eszébe mindaz, amit később velünk megoszt. Néha feláll, majd leül, de különösebb pótcselekvéseket nem kell számára kitalálni, mert olyan erős a szöveg és az első perctől kezdve annyira elviselhetetlennek tűnik az a szeretet nélküli rideg közeg, amelyben felnőtt életét ez a naiv és szerelmes lány elkezdi, hogy nem merül fel, hogy másra figyeljünk. Talán a legtöbb, ami elmondható: elhisszük a színésznőnek, hogy vele tényleg mindaz megtörtént, amiről beszél. Egy átlagember sorsán át látjuk ezúttal átszűrődve a nagypolitika eseményeit, így talán sokkal érdekesebb és megrendítőbb.

Az elbeszélés menetét néhány másodperces zenei betétek szakítják meg, Máriás Zsolt előadásában, de ez minden, amely az időről időre felgyülemlő feszültséget oldani hivatott. A beszélő olyan egyszerűen, magától értetődően közli velünk a szinte elképzelhetetlenül kegyetlen megrázkódtatások sorát, amelyek érték, hogy mi is kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy ilyen fokú nélkülözés, szenvedés megtörténhetett, másrészt ebből a néző akár erőt is meríthet, hiszen amennyiben a saját legrosszabb élményeit fogja a hallottakkal összevetni, akkor is egészen biztos, hogy rá kell döbbennie saját helyzetének szerencsés voltára. Igen, ezt az előadást megnézve a mai napom, amelyet mondhattam volna túlzás nélkül katasztrofálisnak még 19.30 előtt, lényegében akár ideálisnak is nevezhető. Ez is az előadás mellékhatásai közé tartozik, bár attól tartok, hogy a hallottakat túl hamar nem fogjuk elfelejteni.

Ennek a szép és letisztult előadásnak két közvetlen eredménye lehet: az egyik az, hogy valakinek kedve lesz a szerző műveit jobban megismerni és megtudni, hogy ki is volt Polcz Alaine. A másik: megnézni a zalaegerszegi színházi műsort, hogy miben nézhető még Czegő Teréz. Az ő nevét is megjegyeztük és várjuk, hogy a későbbi zalaegerszegi vendégjátékokban ismét felbukkanjon a neve.

A Purim fesztivál holnap folytatódik, többek között Vári Éva katartikus előadásával, a Rose-zal.

Utóirat: 2016. március 25-én

Az előadás másnapján kivettem Polcz Alaine négy könyvét és most a tavaszi szünet jóvoltából azokat olvasom sorban. Azt hiszem, hogy ez a legnagyobb hatás, amit egy előadás elérhet. A szerző most már akármi van Czegő Teréz képében fog megjelenni előttem.

MakkZs

2016. március 22.

Mezei néző

Egy színházi néző kalandjai

/ blog /