Semmi – dán regényből készült játék a Hevesi Sándor Színházban

Először betiltották, majd kötelező olvasmánnyá tették Dániában. Janne Teller (50) 2000-ben megjelent Semmi című művéről van szó, amelyet szerda délután mutat be a Hevesi Sándor Színház a Tantermi deszka sorozat keretében, Madák Zsuzsanna rendezésében.image20_resize3_800x600

„Azzal, hogy fiataloknak írok, sokkal közvetlenebb lehetek, messzebb elmehetek, mintha ugyanezt felnőtteknek próbáltam volna megírni. A fiatalok ugyanis igényes olvasók, nem vevők a süketelésre, nem fogadják el a konvenciókat", nyilatkozta az írónő, aki korábban az ENSZ kötelékeiben is dolgozott, s vendége volt a 2012-es magyar könyvfesztiválnak.
„Én nehezen ülök órákig egy helyen, de a Semminek sikerült rákényszerítenie, hogy egy ültő helyemben olvassam el, annyira viszi magával az olvasót a cselekmény. Ilyen szempontból minden szülőnek vagy magyartanárnak érdemes lenne ajánlani gyerekeknek, fiataloknak, de kicsit ábrándosabb lelkű felnőtteknek is abszolút érdekes lehet". Ezt már Turai Eszter gimnazista mondja, aki a magyarul kiadók felkérésére olvasta a könyvet.

Miről is van szó?

Egy csapatnyi tizenéves diák közül egy, Pierre Anthon ráébred, semminek nincs értelme. Iskolába járás helyett egy szilvafáról magyarázza osztálytársainak meggyőződését. Minek járnak iskolába, ha úgyis meghalnak? Minek aggódnak bármi miatt is, ha ennek egyszer és mindenkorra vége lesz?

A gyerekek bizonyításul különös gyűjtésbe kezdenek, így születik meg a Fontos Dolgok Halma. Minden gyerek a neki legfontosabbat teszi a közösbe.
– Mi babákkal oldjuk meg a különböző szerepeket, mert formailag is érdekes helyzetek teremtődnek általuk – mondta Madák Zsuzsanna rendező.
Lupaneszku Vivien, Magyar Cecília, Mihály Péter, Zsíros Viktor és Madák Zsuzsanna látható a darabban, amely a Kölcsey-gimnáziumban kezdi meg körutazását. Alkotótársak a háttérből: Lengyel Noémi, Szőke Julianna, Mészáros Tibor, Máriás Zsolt, Kovács Kata, Cziboly Ádám, Bethlenfalvy Ádám, Léhárt Linda, Jurina Beáta.

Arany Horváth Zsuzsa

2014. október 01.

Zalai Hírlap online