Szép Ernő: VŐLEGÉNY

komédiaVŐLEGÉNY

 

 

 

 

 

 

 

„Világéletemben mindig pénzre vágytam” – írja egy vallomásos novellájában Szép Ernő. És ki nem? Édesapám mondása kívánkozik ide: „Engem nem izgat a pénz. MEGNYUGTAT!” Szép Ernő életét is – mint ahogy sokunkét – végigkísérte a pénz utáni sóvárgás. Nem a felnőttes, beosztó, megfontolt, józan gondolatainkra utalok most, hanem az infantilisebb, álmodozó énünket szólítom meg. Nem azt a bölcset, aki szükségleteink és lehetőségeink kényes egyensúlyát megteremtve az anyagi világban vágyait értelmesen megmetszette. Nem! A minden emberre jellemző vidám és mámoros, végiggondolatlan és felelőtlen ábrándozást hívom tanúnak erre a komédiára, melynek címe: Vőlegény. Elvárunk tehát minden olyan nézőt, aki már elérkezett személyiségfejlődésének azon fokára, hogy nem szégyelli „alantas” vágyait a föníciaiak találmányával kapcsolatban, aki igenis ki meri mondani, hogy a pénz azért jó, ha van!
Szép Ernő fordulatokban gazdag komédiájában ellenállhatatlanul mulatságos szereplők sokaságának mozgatásával sodor minket a nevetés és a szenvedély, a fájdalom és az abszurd humor hullámain át a konklúzióig, a végső és mindent feloldó boldogságig, amely nem más, mint az emberiség legcsodálatosabb találmánya: a szerelem.

Naszlady Éva

Szereposztás:

 

Papa - Besenczi Árpád Jászai-díjas voleg
Anya - Ecsedi Erzsébet  Aase-díjas
Kornél - Kovács Olga
Mariska - Pap Lujza Domján Edit-díjas
Duci - Lőrincz Nikol
Zoli - Barsi Márton
Lala, hetedikes gimnazista - Farkas Gergő
Fater - Wellmann György Aase-díjas
Rudi, fogász - Mihály Péter
Gyengusné, mozi-zongorista - Czegő Teréz
Nusi, táncosnő - Lupaneszku Vivien
Sári, táncosnő - Mikita Zsuzsanna Lilla
Pimpi, karmester, Nusi férje - Kanda Pál
Édes Baba, néma szereplő - Bellus Attila
Pendzsi, kis székely szolgáló - Misurák Tünde

 

Díszlet, jelmez: Tihanyi Ildi voleg2
Világítás: Gibárti Tibor       

Ügyelő: Horváth Zoltán
Súgó: Jurina Beáta
Rendezőasszisztens: Vass János Pál


Rendező: Naszlady Éva

Bemutató: 2014. február 7.

Az előadás főtámogatója:

# Ivan-Dental 


 

 

 

 
Szép Ernő örökösének az engedélyét a Hofra Kft. közvetítette.


Kapcsolódó oldalak: