Már nem kamasz, még nem felnőtt

https://www.youtube.com/embed/bOOyKgbFM3E

Mamahotel, Pán Péter-szindróma és kapunyitási pánik – olyan társadalmi jelenség kulcsszavai ezek, amely előtt a felnőttek többsége értetlenül áll, pedig egyre több huszonévest érint. Egy ilyen fiatalemberről szól az a történet is, amelyet a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház két művésze mutatott be a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban délelőtt. A tantermi előadáson az iskola egyik, tizenegyedikes osztálya vett részt.

Egy hunédzserről – azaz egy huszonéves tinédzserről szól a Peter című előadás. A főszerepet – és még sok más karaktert, így Peter családtagjait és barátait is – Mihály Péter alakítja. – A történet arról szól, hogy van egy fiatalember, egy 25 éves norvég srác, akinek összeomlik az élete. Gyakorlatilag egy Pán Péter-szindróma esete ez, azaz belekeveredik egy kapunyitási pánikba: mihez kezdjen az életével? A darab ezt járja körül – mondta el a színész.

Az előadás a kamaszokat szintén foglalkoztató társadalmi kérdéseket feszeget. A tantermi produkció pozitív hozadéka lehet a közös gondolkodás mellett az is, hogy felkeltheti a fiatalok érdeklődését a színház és az irodalom iránt. – Ennek a korosztálynak, ha meghallja azt a szót, hogy irodalom, csak a kötelező olvasmányok, és elavult, holt szövegek jutnak az eszébe. Ezért az idei tanévben a kortárs irodalmat, a szövegfeldolgozást egy hozzájuk sokkal közelebb álló formában igyekszem megismertetni. Nagyon tetszik nekik, nyitottak a mai gyerekek erre a formára – árulta el Gerócs Barbara, a Dr. Mező Ferenc Gimnázium pedagógusa. A mai már az 59. bemutatója volt a Peter című darabnak, amelyet Madák Zsuzsanna, az egerszegi társulat színházi nevelési programjának vezetője álmodott meg. Az előadáson a Mező-gimnázium 11.B osztálya vett részt.

2017. november 13.

Nagykanizsa online