Végtelenségig fokozott komikus helyzetek sorozata - Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című darabjának bemutatójáról
A színházbarát közönség egyéni döntése (kinek-kinek szubjektív értékítélete) határozza meg, hogy az írott drámák szerzői és a klasszikusan kategorizált műfajokba (tragédia, komédia, színmű) sorolható művek közül, melyik darab színpadi adaptációja nyeri meg tetszését.
A közízlés sokféleségétől függetlenül állíthatjuk, hogy – az angol kortárs szerző, Ray Cooney Család ellen nincs orvosság (Komáromy Rudolf fordítása) című darabjának színrevitelével – kellemesen szórakoztató, „nevettetős” estével ajándékozta meg közönségét (a könnyed színházi előadásokat kedvelő nézőket kiváltképp) a Hevesi Sándor Színház társulata.
Ray Cooney szövegkönyvének cselekménye tipikusan „egészségügyi” környezetben, egyetlen helyszínen, a Szent András Kórház orvosi pihenőhelyiségében játszódik. A történet meghatározó alakja Dr. David Mortimore, aki, miközben kollégái az ünnepi műsor próbájára készülődnek, a karácsonyi ünnepek előestéjén tartandó tudományos szakmai tanácskozás nyitó előadásának megtartására „hangolja önmagát”. A kórház egykori fiatal ápolónője, Jane Tate váratlan megjelenése, akivel az immár nős Mortimore-nak egykor munkahelyi intim viszonya volt (kapcsolatukból született a szintén felbukkanó Leslie), bonyodalmak sorozatát indítja el. A felgyorsult események közepette, groteszk és abszurd jelenetekben ritmikusan vissza-visszatérve, „népes família” portréját asszociálva lépnek színre a darab markáns szereplői: orvosok, feleség, apát kereső fiúgyerek, főnővér és álfőnővérek, beteg és rendőr. A „bábeli zűrzavart” követően a végkifejletben fonák módon, de helyreáll a rend: a tudományos konferencia nyitóelőadása sikeresen elhangzik; Leslie apát (egyúttal családot) „talál” magának; a „nyomasztó tehertől” megszabaduló doktor Mortimore, felesége közlését követően, meghökkenve szembesül szerelmi életük valóságával...
Az angol szerző darabjának színrevitelére Besenczi Árpád vállalkozott, aki rendezői koncepciójában a végtelenségig fokozott komikus helyzetek sorozatának megteremtésével a vígjáték műfaji kereteit – specifikumainak a pozitív értéktartományon belül tartásával és a „lefokozás” veszélyének szakszerű elkerülésével – a bohózat határáig tágította. Mindenekelőtt a nevettetést kiváltó színpadi formanyelv alkalmazásának sokszínűségére helyezte a hangsúlyt, ezért a funkció nélküli, redundáns interpretációk „gyártása” helyett – jóllehet a komédia cselekményének ismerete tükrében szükségtelen kísérletként hatottak volna –, a színpadtechnikai megoldások közül a cselekmény változatosságát indukáló, pergő ritmikájú, kacagtató szituációknak, a szereplők intenzív „tett-váltásainak” középpontba állítását választotta rendezőelvül. Ennek köszönhetően a két felvonásnyi előadás mentes maradt az „üresjáratoktól”, mindvégig fenntartotta a nézők figyelmét. Besenczi ügyesen használta ki a színpadon történtek hangulatának megfelelő – a díszleteket tervező Mészáros Tibor munkáját dicsérő –, egyhelyszínes játékteret (belső berendezés, ablak és külső állványzat). A speciális környezetben játszódó történet sajátságos színészi alakításokat követelt meg, hiszen az erőteljes személyiségjegyeket viselő drámai karakterek helyett a darab szereplői kialakult (viszonylag állandósult) jellemmel és attitűddel rendelkeznek. Ezért az események egyes etapjainak során a figurák tulajdonságai alapvetően nem változnak, legfeljebb a más-más szituációkhoz igazodva árnyaltabbá válnak. Miután az előadás generális célja a nézők megnevettetése – egy olyan történet bemutatásával, amely bármely emberi közegben megtörténhet –, ezért valamennyi verbális (poénokat tartalmazó) és metakommunikáció (arcjáték, gesztikuláció) ennek rendelődik alá. A Család ellen nincs orvosság címen előadott bohózat orvos főszereplőjének (Dr. David Mortimore) alakját Besenczi Árpád formálta meg, aki habitusával, effajta darabokat illető különleges érzékenységével, összhangot tudott teremteni a rendezői koncepció érvényesítése és a produkción végighúzódó – ebben a műfajban művészi kivitelezésben nem könnyen teljesíthető –, színvonalas színészi játék fenntartása között. Külön dicsérettel szólhatunk az orvostársakat alakító Kiss Ernő (Dr. Hubert Bonney) és Mihály Péter (Dr. Mike Connolly) színpadi teljesítményéről. Az apaságot végül vállaló Kiss Ernő Besenczi méltó partnereként, hihetően játszotta el az emberi esendőség és rászedhetőség „bohócának” szerepét; Mihály Péter színrelépése elsősorban az ünnepi műsor próbáira készülő kolléga alakjában (itt érdemes utalnunk Szőke Julianna „sokszínű” és ötletes jelmezeire) maradt emlékezetes. Czegő Teréz (Főnővér), Szakály Aurél (Bill), Andics Tibor (Rendőrőrmester) pergő ritmusú, ugyancsak az előadás bohózati jellegét erősítő játékát a siker zálogaként jegyezhetjük, miként Debrei Zsuzsanna (Rosemary Mortimore), Bálint Péter (Sir Villoughby Drake), Kovács Olga (Jane Tate), Mester Edit (Mama) visszafogottabb, inkább a komikumot erősítő színpadi alakítását is. Találó választásnak bizonyult az apát kereső fiú (Leslie) szerepét eljátszó egyetemi hallgató, Helvaci Ersan személyének kiválasztása is.
Ray Cooney darabjának bemutatója – a rendező koncepciója maradéktalan megvalósítására irányuló törekvése, valamint a bohózat elemeinek közvetítésére fókuszáló, egyéni teljesítményben és összhatásában dicsérhető színészi alakítások következtében – újabb színfolttal gazdagította az egerszegi színház repertoárját.
Szemes Béla
2017. október 9.
Zalaegerszeg
