Pénteken mutatja be a Hevesi Sándor Színház az Augusztus Oklahomában című darabot

Pénteken este hét órakor mutatják be a Hevesi Sándor Színházban az Augusztus Oklahomában című amerikai fekete komédiát, Tracy Letts drámáját, amelyet Funtek Frigyes vendégrendező állít a zalaegerszegi színpadra.

20191204094836 

A darabot 2007-ben mutatták be először Chicagóban, ahol a közép-nyugati Oklahoma állam egyik városában 1965-ben született szerző színészként is dolgozott, majd a Broadway is műsorára tűzte. Hat év múlva készült el George Clooney producersége mellett a filmváltozat, melyben Meryl Streep és Julia Roberts is látható volt. Számos magyar színház is játszotta, köztük tavaly a debreceni és a győri (utóbbi változatot három éve Bagó Bertalan rendezte), de legelőször, 2009-ben a Vígszínházban láthatta a magyar közönség Eszenyi Enikő rendezésében. Mindebből is kitűnik, alighanem a darab nagyon tudhat valamit, ha ennyien láttak benne fantáziát.
A történet szerint a vidéki Amerika értelmiségi családjának sorsára látunk rá, a valaha jó nevű költő és a súlyos betegséggel küszködő gyógyszerfüggő feleség éli üres napjait a forró nyárban, három lányuk már rég kirepült. A családot nem várt fordulat hozza össze, a felnőtt gyerekek és a házaspár szőnyeg alá söpört titkai, kudarcai sorjáznak. Sok humorral kidolgozott jeleneten át gondolhatjuk majd végig saját famíliánk hasonló eseteit.

– Úgy érzem magam is, hogy az összes sztorit láttam, megéltem, vagy a szűkebb családomban érzékeltem – mondta a darabról Funtek Frigyes vendégrendező, amikor a próbafinisben faggattam.

– Ön választotta a darabot?

– Nem. A színház igazgatója kért fel erre a darabra, méghozzá nagyon érdekes szituációban. Pont egy évvel ezelőtt Amerikában voltam a feleségemmel, aki félig indián származású. Visszamentünk az édesanyja és az ő születési helyére, éppen erre a vidékre. Ekkor csörgött a telefon, és kért fel Besenczi Árpád a rendezésre. Hát én ezt jelnek vettem. Egyébként a színház hőskorában sokat jártam Zalaegerszegre, itt játszottak a barátaim, iskolatársaim, Farkas Ignác, Szalma Tamás, Kerekes László, Nemcsák Károly. Szóval régi a kötődésem.

A zalaegerszegi színházban minden évben találkozhatunk vendégrendezők munkáival, Funtek Frigyes pedig, annak ellenére, hogy 1988 óta Franciaországban él, gyakorta rendez idehaza. Hamarosan a budapesti József Attila Színházban rendezi Bereményi Eldorádó című színművét, tavasszal pedig Székesfehérváron lesz munkája.

Funtek Frigyesre színművészként emlékszünk, az egyik legemlékezetesebb alakítása az Advent a Hargitán 1987-es legendás előadásához köti. A magyar közönség ezután nem nagyon láthatta, hiszen Párizsban telepedett le, ma már Cannes-ban él. Mint mondja, mindig is rendezőnek készült, noha az építőipari iskolák elvégzése után jutott a színművészeti főiskolára. Már ott is rendezett vizsgaelőadást. Korosztálya egyik legígéretesebb fiatal színésze volt. Ma már a fia is ezen a pályán dolgozik, filmszínészetet tanul, sőt, nemrég egy díjazott francia filmben szerepelt sikerrel. Őt Sándornak hívják, ragaszkodik a név magyar változatához, mivel a Sándor franciául „aranymező”-t jelent és ez nagyon tetszik mindenkinek. Jól beszél magyarul is egyébként.

– Mindig is így tervezte, hogy visszajár Magyarországra színházat csinálni?

– Nem szeretem a visszajárás szót, mivel nem is szakadtam el innen. Attól, hogy pár­ ezer kilométerre lakom, még magyar színész, magyar művész maradtam, a magyar kultúra része vagyok. Az elmenetelem 1988-ban nem arról az elvi megfontolásról szólt, amiről mondjuk az 56-osoké, bizonyíték, hogy 23 év alatt 24 színdarabot rendeztem idehaza, ebben az évadban hármat is. Párizsban is volt módom rendezni, amíg ott éltem, de időközben változott az életem, otthonom helyszíne, Cannesban pedig tanítani nyílt lehetőségem. De ebben az évben többet voltam itthon, mint otthon.

A magyar színházak tehát mostanában kézről kézre adják, kedvére való darabokkal keresik és találják meg. Zalaegerszegre, ahogy harminc éve, most sincsen sok ideje, de feltűnt neki, hogy a központi polgári-barokk magot másfajta korban született gyűrű veszi körül. Jó szemmel látta meg az egykori mezőváros máig élő jellegzetességeit.

Funtek Frigyes rendező, Farkas Ignác, Urházy Gábor László a próba előtti megbeszélésen Fotó: A szerző

A személyes életút után visszatérünk a fekete komédiaként definiált Augusztus Oklahomában című darabhoz.

– A darabot láttam Kaposváron, a filmet azonban csak most néztem meg a felkérés miatt. A film eleve a színdarab adaptációja, szerintem a színdarab jobb. Sokrétűbb, gazdagabb, izgalmasabb. Tragikomédia az egész való életünk, nem igaz?

– Milyen volt a próbafolyamat?

– Egy nagy család az egerszegi társulat, amibe beletartozik a fodrászig bezárólag mindenki. Termékeny alkotói folyamaton vagyunk túl, és nagyon várjuk a közönséget. Jöjjenek, nézzék, vessék össze a saját történeteikkel.

Az előadásban Farkas Ignác és Ecsedi Erzsébet alakítja a középkorú oklahomai házaspárt, akikhez a forró augusztusban megérkezik három lányuk (Pap Lujza, Magyar Cecília, Kovács Olga), férjeikkel, párjaikkal (Urházy Gábor László, Bellus Attila), gyerekükkel (Kovács Virág). A feleség húga (Lőrincz Nikol) és férje (Kiss Ernő) és fiuk (Helvaci Ersan David) csatlakozik a családi körhöz és az ápolónőként felvett indián lány (Mikita Zsuzsanna Lilla). A díszletet és a jelmezt Csík György készítette.

Arany Horváth Zsuzsa

2019. december 3.

Zalai Hírlap