Csak Rómeó és Júlia - Lenni és részese lenni
A Vajda János Gim
názium kilencedik osztályából a C-seknek és az A-soknak – a nyelvi és a humán osztálynak - volt szerencséje megtekinteni a zalaegerszegi Hevesi Sándor színház előadását Madák Zsuzsanna és Barsi Márton főszereplésével, akik tökéletesen játszották el a fiatal szerelmesek szerepét, még akkor is, ha ezen szerelem határokba ütközött. Amit már mindannyian megismertünk a műből. Többé-kevésbé. Rómeó és Júlia címen...
Erre a hiányosságra a kezdeti beszélgetés során derült fény. Persze a színészek ezt is zökkenőmentesen vették, sőt még poént is gyártottunk a kínosnak induló esetből. De melyik fiútól várhatjuk el, hogy a Rómeó és Júlia minden sorát elolvassa? Szerintem egyiküktől sem. De ez az apró bökkenő nem tántorította vissza Júliát – aki egyébként a segítségünkkel elérte, hogy Rómeó felvegye a mamuszát -, igyekezett még jobban kiismerni a közönségét. Főként a színjátszásról érdeklődött és a drámával kapcsolatos tudásunkat kellett pár mondatban kifejtenünk. Amíg mi Júliával konzultáltunk az ismereteinkkel kapcsolatban, Rómeó és a Kellékes/ Elektronikai Szakember úr fel/elkészítették a lufi fejű mellékszereplőket... Kivétel volt ez alól Rosalie lufija, mert ő piros szívecske alakú léggömböt tudhatott magáénak. Micsoda mázlista!
A díszletről is szó kell, hogy essen, mert diákszavakkal meg sem lehet fogalmazni, mi is volt az igazán. Úgy nézett ki, mint ami egy ajtókeret volt előző életében. Erre voltak, talán gumiszalagok kifeszítve. Ezzel tudtak a színészek megoldani minden egyes helyszínt. Ez volt az erkély, az ágy, a ravatal és a táncnál Tybalt is. De nem hiszem, hogy sokkal több díszletre lett volna szűkség. A színjáték annyira hiteles volt, hogy az egyszerű ajtókeretből egy kis képzelőerővel lehetett akármi.
Az előadásnak furcsa kellékei is voltak... Mondhatni úgy is, hogy teljesen 21. századi. Amit színházban, színpadon még sosem láttunk Rómeó és Júlia kezében. Ráadásul közelebb álltak hozzánk, hisz mi is mindennap használhatjuk azokat az eszközöket. Így könnyebben dolgoztuk fel a látottakat. Például zongora helyett megfelelt a tablet is, vagy levél helyett telefon. Akár a kesztyűs jelenetet is megemlíthetnénk, hisz a többség ezt emlegeti fel – igazi kuriózumként. Két kéz, két kesztyű, két külön ember. Fekete és piros. Gyűlölet és szerelem. A Rómeó és Júlia alapja; érzelmek.
Felismerhettük önmagunkat a még gyermekfejű Júliában, aki ragaszkodott a plüss macskájához és Rómeóban, aki Rosalie szerelméért sóvárgott, míg meg nem ismerte Júliát, akinek a szerelméért még a nevét is eldobta. Felismerhettük két kamasz érzéseit, néha kiábrándítónak tűnő viselkedését. Emiatt sokkal szerethetőbbek lettek a karakterek. Rengeteget nevettünk, és kitartóan játszottuk a szél szerepét. És egyesek a brekegésbe is nagyon jól belejöttek. A báljelenet pedig örök emlék marad a mi kis Rosalienk számára, akinek az arcát talán még az emlék gondolatától is elönti a pír...
De valami megváltozott. Ezt mi is érzékeltük, elsőre talán nem, de így visszagondolva: a jelek egyértelműek voltak. A szimbólumok, mint például Júlia plüssállata, lassacskán „kiszakadtak” az előadásban játszott szerepükből. Eltűntek a színpadról. Már csak a szotyolahéj jelezte, hogy Júlia valamikor, korábban még éretlen kislány volt, aki képtelen volt elszakadni Rómeójától. Összeházasodtak, mert nem is akart elszakadni tőle... de így már felelősséget vállalt a Rómeó iránt érzett szerelméért, még akkor is, ha ez az eskü csak titokban fogant meg. Hű volt hozzá, ezért utasította el Paris szerelmét is, sikertelenül. Ugyanis apja parancsának nem mondhatott ellent. De a változások csak itt mutatják meg Júliának az új, felnőtt arcát, aki mindenre képes. Még a halálra is. Nem nevettünk többet, nyilvánvalóvá vált, hogy a vég elkerülhetetlen.
Valahogy belecsöppentünk a műbe, azt nem tudom megmondani, hogy valójában mikor kezdődött, de hogy mikor lett vége, azt igen. Mert a hatás felülmúlhatatlan volt. A mi – egyébként borzasztóan hiperaktív osztályunk- is érzékelte, hogy most vissza kéne fogni a viccekből, mert nem annak van az ideje. Talán ténylegesen rájöttünk, hogy ez a szerelem nem csak boldog percekből áll, hanem olyan belső vívódásokból, amit csak így színpadon látva érzékeltünk igazán. Értettünk meg. Egy teremnyi csendes, feszülten figyelő diák vette körül őket és várta a jól ismert happy endet. Amit várhattunk volna, addig, amíg a színészek vissza nem zökkennek a valóságba. Ki nem lépnek a karakterükből és mi bőszen éljenezni és tapsolni nem kezdünk.
Az előadást értékeltük is, megbeszéltük, hogy miért voltak különösek az eszközök, vagy, hogy megittuk volna-e Júlia helyében a mérget. (Erre több, különböző és vicces válasz is érkezett.) Mi történt volna, ha Rómeó felveszi a mobilt másodjára, hogy mi lehetett a harmadik hívásnak a mondanivalója. Eljátszottunk egy improvizációs játékot, melyben a mi boldog befejezésünket kellett megvalósítani. Persze Júlia teherbe esett, így voltak kisebb komplikációk az „újrajátszás” során.
Összességében jó ötlet volt az előadás. Ezúton köszönjük meg a színészeknek, hogy időt szakítottak ránk, a tanárainknak, hogy ilyen szuper előadást tekinthettünk meg. Tanulságként pedig több dolgot is leszűrhettünk, de az osztály kedvence mégis az volt, hogy mindig vedd fel a telefont!
Szücs Krisztina és Király Katinka
9.A osztályos tanulók
Forrás: http://konyvtar.zalai-oktatas.hu/
