Passiójáték a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban

Passiójátékot mutat be Csíksomlyói passió címmel Csiszár Imre rendezésében pénteken a Hevesi Sándor Színház társulata Zalaegerszegen.csikkk

A kétszáz-háromszáz éves nagypénteki misztériumjáték szövege a csíksomlyói ferences barátok lejegyzésében maradt az utókorra. A régi magyar népi színjátszás hangulatát megidézve, a jegyzetek alapján, kiegészítve régi imádságokkal, énektöredékekkel, betlehemes rigmusokkal készült el a Csíksomlyói passió.

A darab gyönyörű, archaikus nyelven íródott, a Bibliából merített történetek minden mondata, kifejezése érthető a 21. század embere számára. A régi szöveget nem kellett modernizálni, aktualizálni, a cél inkább az volt, hogy megmaradjon az archaikusság, a mívesség, a költőiség, a színészi játék hozzáadásával pedig még érthetőbbé váljon a történet - mondta a rendező az MTI-nek.

Csiszár Imre kitért arra, hogy a darabban látható történeteket egyszerű emberek - iparosok, diákok, papok, szerzetesek - állították össze. Templomok udvarán, piactereken játszották el, okulására és persze szórakoztatására az akkori világnak.

A Csíksomlyói passió első része ótestamentumi témákat, a második az Újtestamentumot dolgozza fel. Az előadásnak vannak emelkedett pillanatai, de valójában népi színjátszásról van szó. Az első részben arra is lehetőség volt, hogy humoros jeleneteket iktassanak be az előadásba, az ördögfigurák képében például bohócok jelennek meg.

A Csíksomlyói passió régi székely hagyományt idéz fel, a felújított passiójátékban a régi előadás legnagyobb értékeit, az összegyűjtött székely népdalokat, táncokat is bemutatják. A felcsendülő népdalok díszítik, építik az anyagot - mondta Csiszár Imre.

Jézus szerepét Barsi Márton betegsége miatt a premier előtt négy nappal Bot Gábornak kellett átvennie. A rendező kiemelte: a szerep megformálása és eljátszása a dalok, a táncok betanulása miatt is nagy feladatot jelent a színésznek.

A további főbb szerepeket a zalaegerszegi előadáson Besenczi Árpád,

Balogh Tamás, Debrei Zsuzsanna, Misurák Tünde, Kanda Pál, Kiss Ernő, Farkas Ignác, Szakály Aurél, Lupaneszku Vivien, Pap Lujza, Bálint Péter, Bellus Attila és Lőrincz Nikol játssza.

 

2013. október 01.

hirado.hu