A zalaegerszegi társulat nagy sikere A miniszter félrelép

 Mitagadás, mióta hazai színpadra tették, töretlen a diadalmenete. A zajos siker zalai állomása pedig tovább bizonyítja: a jól megírt darab kedvére van a színészeknek, nézőknek egyaránt.PEZ_6616

Eleve jegyezzük fel: a majd mindenki által ismert 1997-es magyar film, A miniszter félrelép (Koltai-Kern jutalomjátéka) úgy jöhetett létre, hogy az angol profi, Ray Conney darabját a József Attila színházban látta Andy Vajna filmproducer. (Amelyben a mi mostani miniszterünk, egyúttal a rendezői feladatot is magára vállaló Besenczi Árpád a bízvást legnehezebb szerepet, a hullát játszotta.)
Ennyi egybeesés után nem csoda, ha megérkezett a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházba a bohózat. Jött, látott, győzött.
Kellett hozzá egy folyton rosszkor lehulló, ámde impozáns ablak  épp abban a hotelszobában, ahol a miniszter titkos találkára készül. (Díszlettervező Mészáros Tibor, s itt aztán tényleg a precíz tervezésen van a hangsúly, mivel nem árt, ha a komédiát működtető rakoncátlan nyílászáró azért életben hagyja a színészeket.)
Szóval a szállodai ablak zuhan, ettől valaki elfelejti, kicsoda, az összes alákerülő nő transzba esik, a miniszter titkára meg nem győzi menedzselni az óramű pontossággal kuszálódó szálakat. Az a jó, hogy szünet nélkül zúdulnak a fordulatok, anélkül, hogy kiszámíthatók lennének. A szerző és a rendező igazságosan adagolja a színészi lehetőségeket, ők pedig ügyesen hajolnak el a pakliban azért jócskán benne lévő olcsóság elől. Ki tudja, hol a titok, de oly furmányosan haladunk a bizarr, noha szokványos sztoriban, hogy mégsem erőltetett semmi.

Az ablak után az alatta felejtő hulla (amúgy magándetektív, akit a gyanakvó férj a felesége után küld, lebuktatandó a miniszteri légyottot) estje is elég munkás. Szakály Aurélt cipelik, szekrénybe zárják, tolószékbe dobálják. Mit mondjak, szerintem élvezi.
Ahogy a többiek is. A direktor-címszereplő, ahogy mindig is szokta, elegánsan uralja a figurát. Ki-ki szól olykor a szerepből, bár ez csak a 2014-es nézők fülének tűnik fricskának, minden szó benne van a szövegben.
A téboly szélén álló titkár (Kiss Ernő), a beijedt kisasszony (Magyar Cecília), az együgyűen síró-rívó férj (Urházy Gábor László), az elhanyagoltan cinikus miniszterné (Debrey Zsuzsanna), a szerelmetes ápolónő (Lőrincz Nikol), a hotel személyzete (Balogh Tamás, Kanda Pál, Mester Edit) mind-mind komikai eminenssé lép elő. A 648-as lakosztály egyre gyorsabban pergő kavalkádja kiszámított ritmusban emelkedik, kitart, összekuszál, megold, lecseng.
A darab hetek óta tartó izmos zalaegerszegi sikere további, alighanem hasonló minőségű vígjáték felkutatására inti a társulat vezetését.


Arany Horváth Zsuzsa

2014. november 25.

Zalai Hírlap online