A KÁKÁN IS CSOMÓT KERESS!

A fórum’15-ön a meghívott komplex színházi nevelési előadásokat minden esetben „A kákán is csomót keress!” elnevezésű szakmai beszélgetés követte. A Revizor zárásképp a Hevesi Sándor Színház Semmi című előadásáról szóló beszélgetés szerkesztett változatát publikálja a Káva Kulturális Műhely kérésére. A beszélgetést a Káva Stúdió szerkesztette.

Drámai hatás a Semmiből – flashmob a Dísz téren

Nagy érdeklődés kísérte a Dísz téren rendezett flashmobot, amelyet az egerszegi Hevesi Sándor Színház valósított meg a Magyar Drámapedagógiai Társaság által meghirdetett Dráma van! – Tavaszi zsongás – A dramatikus nevelés hete című programsorozat alkalmából.flashmob_28

VALÓSÁGALAKÍTÁSI KÍSÉRLETEINK

A szakmai találkozó harmadik napjára résztvevőségem újabb dimenzióban vált értelmezhetővé. A Hevesi Sándor Színház Zalaegerszegről Semmi c. színházi nevelési előadását nem középiskolás fiatalokkal valósította meg, hanem a jelenlévők egy részének kínált lehetőséget a közös játékra és gondolkodásra. HORVÁTH VERONIKA BESZÁMOLÓJAforum_semmi

Üzenet a fa tetején - Rendhagyó színházi és irodalmi foglalkozás a Kölcsey-gimnáziumban

Az esemény a Hevesi Sándor Színház színházi nevelési programjához, a Semmi című előadáshoz kapcsolódott. A Semmi zárójátéka során a diákok post-itokra írtak graffitiket, melyek felkerültek arra a fára, amelyen korábban Pierre Anthon, a darab főszerelője ült. Semmifa

Flashmob a Dísz téren

https://www.youtube.com/embed/ehypfP7m3Kk

A semminek van értelme! - Pierre-Anthon a fa tetején

A Hevesi Sándor Színház 2015. március 20-án flashmobot rendezett Zalaegerszeg főterén. A Semmi című osztálytermi színházi nevelési előadás egy jelenetét és foglalkozásrészét valósították meg a Dísz téren a projekt iránt érdeklődő népes tömeg számára.apieranton

Utcai akciót szerveznek a Semmihez Zalaegerszegen

A zalaegerszegi színház is csatlakozott a Magyar Drámapedagógiai Társaság által meghirdetett DRÁMA VAN! – TAVASZI ZSONGÁS nevű akcióhoz. Március 20-án Semmi című előadásuk egy jelenetét és az ahhoz kapcsolódó foglalkozásrészt kiviszik az utcára, a járókelők közé. A programot az érdeklődők a Dísz téren, 15 órai kezdettel tekinthetik meg.untitled-6997

A Semmiből nyíló utak

Janne Teller sok indulatot kiváltó, provokatív ifjúsági regényének színpadi változata a Budapest Bábszínház után megérkezett Zalaegerszegre is, mégpedig egy osztályterem-színházi előadás formájában. PEZ_3742

A Semminek van értelme

Aki ült már két és fél órát egy kemény tanári asztalon, és nem vette észre, hogy a fenekét nyomja a tantermi deszka, az tudja, mi a siker.PEZ_3949

A Semmi a 40 legfontosabb között

A Semmi című osztálytermi színházi nevelési előadásunk bekerült a 7óra7 válogatásába. Az online színházi portál 2014 legfontosabbnak ítélt 40 előadását gyűjtötte egy csokorba.misipeti

Halomban az élet értelme - a SEMMI a Tantermi Deszkán

Ez a Semmi nem az a Semmi, ami a Végtelen történet Fantáziaországát fenyegeti, hiszen az a képzelet ereje által legyőzhető.untitled-7018-Medium-

Janne Teller regénye, a Semmi a Tantermi Deszkán

Kopott padok, szabadszájú diákok, festett hajú-körmű lányok, ábrándos vagy épp kemény hangú srácok. Akik persze elég okosak, ahhoz, hogy irritálják a középszerű tanárokat. Nincs ebben semmi. Bárhol a világon így néz ki egy középiskola. Vagy mégsem?untitled-6876-Medium-