A Semmi a 40 legfontosabb között

A Semmi című osztálytermi színházi nevelési előadásunk bekerült a 7óra7 válogatásába. Az online színházi portál 2014 legfontosabbnak ítélt 40 előadását gyűjtötte egy csokorba.misipeti

„A zalaegerszegi Semmi egy figyelemre méltó építkezési folyamat újabb állomása. A Tantermi Deszka program keretében most már negyedik éve járják a zalai és a környékbeli iskolákat, kortárs darabokkal és egyre szaporodó előadásszámmal, mert egyre többet hívják őket. Ez alatt a négy év alatt Madák Zsuzsanna vezetésével egy lelkes, jól működő műhely jött létre. A színészek hozzáedződtek a tantermi körülményekhez, a színházi nevelési előadások sajátosságaihoz.

A Semmi esetében a színházi nevelési foglalkozásra nem az előadást követően kerül sor, hanem beépül abba, egységet alkot vele. Ugyanakkor nem engednek a színházi minőségből sem, így színház és nevelés mindkét szempontból érvényes, szerencsés találkozásának lehetnek szemlélői és részesei a diákok.”

A 7óra7 kapcsolódó cikke IDE kattintva elolvasható.