Az élet mégsem csak álom

Jó idők járnak a Hevesi Sándor Színház társulatára, legalább művészileg. A nyáron Zsombékon játszott néhány színészünk, e héten pedig a vidéki színházak fesztiválján szurkolhatunk a Közellenség sikeréért.

11973733_1164519586898110_845507635_o 

A spanyol Calderón de la Barca Az Élet álom című darabjának átiratát Az élet A-moll (álom) címmel játszotta nyáron a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, a MASZK Egyesület és a Zsámbéki Színházi Bázis. Calderón, a spanyol barokk dráma világhírű alakja, ebben a darabjában az élet illúzió-természetéről és tünékeny voltáról mesél. Mi a zalai résztvevőktől kértünk élménymondatokat. Elöljáróban néhány rendezői gondolat a debreceni Jámbor Józseftől.
– A mű mélységében, karakterében, szépségében Shakespeare Hamletjével rokon, de jóval kevesebbet játsszák, mert nagyon sok transzformáción kell átmennie a szövegnek és a dramaturgiai struktúrának, hogy a 21. században is élvezhető előadás jöhessen létre belőle. A zalaegerszegi színészek? Sorolom a nevüket, egyfajta privát dicsőségfalra írván, az enyémre legalábbis: Kovács Olga, Pap Lujza, Bellus Attila, Szakály Aurél, Balázs László Tudtam, hogy képességesek, de ez még nem volt garancia arra, hogy vevők lesznek az általam kínált játékstílusra. A zalaegerszegi művészek szárnyaltak, lubickoltak, ontották az ötleteket, korszerű színészetet mutatva be.
– Zsámbékon „kizökkent” az idő...a kezdeti nehézségek ellenére-körülmények,az idő hiánya, az anyag nehézsége-a produkció javára vált – emlékezett Kovács Olga.
– A színészi szabadság, és a belénk vetett hit és bizalom meghozta az eredményét. Én személy szerint tán még soha nevettem és bosszankodtam ennyit, így összesűrítve. Lehet,hogy ha néha sáskák is ropogtak a tusolóban, és kifogyott a közös hűtőből az étel, de csináltunk valamit. Színházat.
– Katona vagyok Zalagerszegen 1985-ben. Kékre festett, emeletes vaságyban alszom. Egyenruhát hordok. Kaszárnyában élek. 2015 nyara. Kékre festett, emeletes vaságyban alszom. Újra katonai egyenruha. Zsámbékon, katonai bázis a szállásom – mondta Bellus Attila.
– Clotaldót játszom, aki egy bölcs, de ebben a verzióban elsősorban katona. Minden ismerős. A természet lenyűgöző szépségének és a katonai bázis praktikus-ronda épületeinek kontrasztja. A találkozásokkal teli, élet-halál, hatalom- és lét kérdéseit boncolgató történetet újra meg újra megéljük, eljátsszuk. Ahol játszunk, ott élünk is. Eszünk-iszunk, főzünk, zuhanyozunk, ha épp ki nem fogy a víz. És álmodunk. Mert itt és most: ez az élet.

Arany Horváth Zsuzsa

2015. szeptember 07.

Zalai Hírlap online