Fordított világnap

Fordított nap: a jelmezek, parókák, álbajuszok ezúttal a nézőkre kerülhettek, ők jártak a zenekari árokban és zsinórpadláson is. Délután tartotta meg immár hatodik alkalommal évadnyitó forgatagát a Hevesi Sándor Színház. szinha_1_4c

A Kovács Olga, Kiss Ernő, Urházy Gábor Lászlószínművészek által vezetett kulisszajárás ezúttal is 200-250 érdeklődőt vonzott. Az épületet végigjárva eközben akár parókát, álbajuszt is ölthettek az alkalmi statiszták, kaphattak sminket, fejgépet, mikroprtot, hogy érezzék, milyen a világot jelentő deszkákra lépni. A színpadon beállhattak az idén elsőként bemutatandó darab, a Doctor Herz díszleteibe.

A barátságtalan idő miatt a teátrum előterébe koncentrálódtak az események. Itt az elmúlt évadokban használt jelmezekbe bújhattak a színházrajongók, s így átalakulva fényképezkedhettek. A látogatókat dr. Besenczi Árpádigazgató köszöntötte, vázolta az évad sokrétű műsortervét. (A Doctor Herz után A házasságlevél, majd A Hullám, azután Az üveganya, a Szecsuáni jólélek, végül a Markancos hölgy következik a nagyszínpadon, míg az ifjúságnak szánt darabok közt  a  Kövek és a Nekünk  nyolc?!  címűt  láthatjuk,  utóbbi  zalai származású  szerző, Turbuly  Lillaregénye  alapján  készült.)  Vigh László országgyűlési képviselő is beszélt a színház és a kultúra jelentőségéről. A programra a társulat művészei (köztük Hertelendy Attila, Debrei Zsuzsanna, Bot Gábor, Pap Lujza, Lőrincz Nikol) zenés invitáló műsorral készültek, majd Borbély Richárd,a 2014-ben az X faktorban felfedezett énekes állt a közönség elé, aki többek között a Doctor Herz dalaiból is énekelt néhányat, hiszen éppen a musical címszerepére szerződött Zalaegerszegre. Az est zárásaként a Kriszti és a Magyarucca zenekar szórakoztatta az egybegyűlteket, akik
dedikációt is kaphattak a hevesis színművészektől. Az évadnyitó forgatag résztvevőit a nézőtéri büfében étel-ital frissítőkkel várták.

Arany Horváth Zsuzsa

2015. szeptember 25.

Zalai Hírlap online