Aki hidat épített Debrecen és Zalaegerszeg között
Interjú Madák Zsuzsanna színésszel, dramaturggal, a Verona, 1301 című, Debrecenben nagy sikert aratott osztálytermi színházi nevelési előadás rendezőjével.
-Az ELTE Bölcsészkarán magyar-esztétika szakon végeztél. Ezzel a végzettséggel hogyan lettél mégis színházi ember?
-A színház gyerekkorom óta meghatározója az életemnek. A székesfehérvári Vörösmarty Színházban már gyerekszereplőként felléptem, majd az egyetem alatt kezdetben statisztáltam, később szerepekkel kínált meg az akkori vezetés. Miközben a Vörösmartyban játszottam, megismerkedtem Ágenssel, akinek a társulatánál, Budapesten, három évet töltöttem el, illetve Gergye Krisztiánnal és Mándy Ildikóval is dolgoztam együtt.
-Aztán pedig jött a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, ahol immár több éve az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb feladatod a színház ifjúsági programjának, a Tantermi Deszka előadásainak rendezése. Hogyan kerültél közel a színházpedagógiához?
-Ez az érdeklődésem is korábbról datálható. Már Székesfehérváron is készítettem ilyesfajta programtervet, illetve sokat tanultam Gyevi-Bíró Esztertől, aki a Trafóban beavató foglalkozásokat tartott. Aztán az Ágens Társulatnál, a Szodoma után című előadás rendezőjeként már vittem ki jeleneteket középiskolákba, s ez már hasonlított a mostani, zalaegerszegi tevékenységemhez. De a színházi nevelési munka, a tantermi előadások és foglalkozások iránti affinitásomat igazából itt, Zalaegerszegen élhetem ki.
-Tegyük hozzá: igen termékenyen, hiszen a Hevesi Sándor Színházban már jó néhány színházi nevelési előadásban vagy színészként veszel részt, vagy pedig Te magad rendezed az előadásokat. A Csak Rómeó és Júlia, a Semmi, a Kebab, a Cyber Cyrano, a Völgyhíd mind-mind olyan súlyos, a mai kamaszokat foglalkoztató és érintő kérdéseket feszeget, mint amilyen például a külföldre költözés, a lét értelmének keresése, az öngyilkosság problémaköre, a virtuális valóság magába olvasztó hatása, a prostitualizálódás. Honnan ismered ilyen jól a mai kamaszok érzésvilágát, honnan tudod, hogy mi érdekli igazán a mostani „Z” generáció tagjait, miközben a modern technikának köszönhetően az ő gondolkodásmódjuk folyamatosan, mondhatni, percről-percre, óráról-órára változik?
-Arra figyelek leginkább, hogy mindig olyan témákat, kérdéseket válasszak, amelyek engem is foglalkoztatnak. Az osztálytermi színházi nevelési programjaink igazi izgalma abban rejlik, hogy mi, alkotók is rengeteget tanulunk belőle, s a diákok reakcióiból magukról a fiatalokról is folyamatosan formálódik bennünk a kép. Ráadásul az előadások interaktív jellege mindig tartogat meglepetéseket: szinte minden egyes találkozás során történik valami, amire nem is számítottunk. S arra, hogy milyen gyorsan változik a mostani fiatalok gondolkodásmódja, a legjobb példa a Cyber Cyrano című előadásunk, amelyben a virtuális tér és a valóság kapcsolatát, a virtuális világ „beszippantó” hatását boncolgató kérdésekre olyan reakciókat kapunk, amelyekre három éve, amikor elkezdtük az előadást, még gondolni sem lehetett.
-Ez a fajta változás, illetve a kamaszok bizonyos kérdésekre adott reakciói akár egy ifjúságszociológiai kutatáshoz is kiváló anyagul szolgálhatnának.
-Igen, csak sajnos ez a vizsgálódás a mi kapacitásunba már nem fér bele. Egyébként a Semmi című előadásunk végén van egy post-ites játék, ezeket a cetliket megőrizzük, osztályonként rendszerezzük.
-Ám ezt is ki kéne értékelnie valakinek.
-Rengeteg anyagunk van már, erre viszont tényleg kéne egy plusz ember, aki a programunknak a szociológiai vetületével foglalkozna.
-A Debrecenben megvalósított Verona, 1301 című előadás-sorozat kapcsán is azt lehet tapasztalni, hogy minden egyes osztály, csoport, közösség máshogy reagál, másféle válaszokat ad a feltett kérdésekre. Szintén nagyon izgalmassá, folyamatosan változóvá téve ezzel az előadásokat. Hogyan kerültél kapcsolatba Debrecennel, hogyan jött a felkérés, hogy ennek a városnak is rendezz egy osztálytermi színházi nevelési darabot? Jól sejtem, hogy a kapcsolat a tavalyi Deszka Fesztiválon kezdődött, amikor a Semmit adtátok elő?
-Gemza Melindával egy szakmai találkozón, a Katona József Színházban megrendezett színházpedagógiai workshopon találkoztam, aki már akkor jelezte felém, hogy nagyon szeretne egy ilyen programot megvalósítani Debrecenben, a Csokonai Színházban. Ezt követte a debreceni meghívás, majd a felkérés.
-Ezt a programot, s ha jól tudom, még másik hármat, Bethlenfalvy Ádámmal és Cziboly Ádámmal jegyzitek, a rendezői munkádat ők konzulensként, s mint a Színházi nevelési programok kézikönyve szerzőiként segítik. Milyen munkamegosztás szerint dolgoztok? Miben döntesz Te, és mibe szólhatnak bele ők?
-Ezeknél az előadásoknál, így természetesen a Verona, 1301-nél is nagyon nehezen választható el egymástól a pedagógiai és a színházi rész. Azt tudom erre mondani, hogy az előadás központi kérdése köré épített rendezői koncepciómba, azaz az esztétikai részre vonatkozóan nem tesznek javaslatokat, viszont, hogy hol, mely pontokon nyissuk meg a játékot, s hol, hogyan vonjuk be a fiatalokat az előadásba, már ők is tesznek ajánlatokat. Ezeket az ötleteket összefésüljük, ami nem működik, elvetjük, ami izgalmas, beépítjük.
-Azt mondod, hogy ami nem működik, elvetjük... Ezzel kapcsolatban kérdezném, hogy volt-e már olyan előadás, amelyet késznek éreztetek, ám amikor bemutattátok, a kamaszok mégse „vették az adást”, mégse reagáltak kellőképpen?
-Olyan nem fordult elő, hogy a kamaszok ne lettek volna vevők egy-egy darabra. Azt viszont soha nem érzem, hogy egy előadás készen van. Folyamatosan alakítunk rajta, hogy mindig izgalmas maradjon a játék, a fiataloknak is, és nekünk, színészeknek is. Olyan is előfordult már, hogy idő közben foglalkozásrészeket terveztünk át.
-Melyik előadásodat érzed a legsikeresebbnek? Vagy, másképp kérdezem: melyiket szereted a legjobban?
-Nem igazán tudnék egy kedvencet kiemelni. A Csak Rómeó és Júlia, mivel az első volt, még magán hordozta az összes „gyerekbetegséget”. Ezért, amikor Gemza Melinda Shakespeare-előadást kért tőlem, rögtön tudtam, hogy itt Debrecenben ez nem a Csak Rómeó és Júlia lesz, hanem máshogy kell nyúljak a szerző klasszikusához. De ezen kívül egyként szeretem a Kebabot, a Cybert, a Veronát, a Semmit. Ha ezek közül mégis ki kéne emeljem valamelyiket, a Veronát és a Semmit említeném meg, azért, mert ezekben folyamatos az interakció a fiatalok és a színészek, foglalkozásvezetők között.
-Végezetül: úgy tudom, januárban ismét lesz Zalaegerszegen a Tantermi Deszka programnak bemutatója. Melyik darabbal készültök, mit rendeztél most?
-Január 27-én mutatjuk be a Peter című darabomat, amelyet egy 21. századi Pán Péter-történetként kell elképzelni. Négy alkotás inspirált a munkában: a két Pán Péter-meseregény, Erland Loe Naiv. Szuper és Roger Kurland Játszótér című regénye. Az előadás a felnőtté válás problémáját tematizálja: az Y és Z generáció tagjai vajon miért nem akarnak felnőni, felelősséget vállalni önmagukért és a tetteikért. Miért nem akarnak leválni a szüleikről? Ami persze társadalomkritika is egyben, hisz azt is kutatom, hogy mi akadályozza meg a mai fiatalokat az önállósodásban? Mit sugall ehhez a média, mik azok a csoportképző erők, amelyek a fiatalokat visszahúzzák a felelősségvállalás elől? Szóval, ilyen kérdések mentén építem/építjük fel a darabot, s már nagyon várom, hogy milyen visszhangot fog kiváltani.
Gyürky Katalin
2016. január 8.
