PETER ELŐADÁS FELNŐTTEKNEK A PRÓBATEREMBEN!

A Peter című színházi nevelési programunkkal hónapok óta járjuk a zalai iskolákat. Előadásinkon eddig közel 600 diák vett részt. Május 18-án 18 órakor a próbateremben a „felnőtteké" a főszerep! Egy interaktív játékra hívunk minden érdeklődőt, akik kíváncsiak a 25 éves norvég fiúra, Peterre! Mihály Péter és Madák Zsuzsanna várja Önöket!

petrefeln-1

 

A januári bemutatót megelőzően már tartottunk egy próbát felnőtt résztvevők számára. Az eseményről Arany Horváth Zsuzsa beszámolója itt érhető el.

Jegyek kaphatóak 1000 Ft-os áron színházunk szervezési osztályán! Játékidő: 180 perc (egy szünettel)

Az előadásról:

„Pán Peter félig emberfiú, félig tündérfiú. Nem akar felnőtté válni. Tud repülni, Seholországban él, ahol a gyerekek nem nőnek fel soha.”

A Peter egy 21. századi Pán Péter-történet. Felnőtt egy generáció (Y), amelynek rettenetesen bizonytalan a jövőképe, és felnövekvőben van egy másik (Z generáció), amelynek fiataljai pár éven belül hasonló helyzetben fogják találni magukat. Ezek az „Én generációk”. Számos Y generációs fiatal ódzkodik a felnőttséggel együtt járó kötelességektől, a munkavállalástól, a felelősségvállalástól. Kerülik az elköteleződést, és a gyermeki örömeket részesítik előnyben. Ők a hunédzserek, akik inkább bennragadnak a mamahotel komfortos fogságában. Ez tipikus európai jelenség 2015-ben. Kapunyitási pánik, Pán Péter-szindróma. Kik tehetnek erről? A fiatalok? A szüleik? A fogyasztó- és élményközpontú jelenre koncentráló és egyben infantilizáló média- és reklámipar? Ezekről a kérdésekről szeretnénk a diákokkal közösen gondolkodni.

PEZ_7179 

A huszonöt éves Peter nem találja a helyét a világban. Elköltözik a szüleitől. Jelenleg a bátyja lakásában tartózkodik. Átmenetileg. Amíg a testvére üzleti úton van New Yorkban. Úgy érzi, hogy pontosan erre van szüksége: egyedüllétre és egy kis időre. Kutatja az összefüggéseket, listákat ír arról, hogy mivel rendelkezik, mivel nem rendelkezik, milyen tárgyra van tulajdonképpen szüksége, miért volt annyira oda kiskorában, mik azok a dolgok, amelyek kiborítják. Megpróbál válaszokat keresni arra, hogy mi végre van a világon. Videóüzeneteket készít barátjának. Ezeken az üzeneteken keresztül ismerkedünk meg Peterrel, Peter családjával, „barátaival” és új kapcsolataival.

  https://www.youtube.com/embed/8Bp6tf0zKvA