AZ ÖTÖDIK PECSÉT a Vidéki Színházak Fesztiválján!

A fesztivál nagyszínpadi előadásainak sora szeptember 6-án Az ötödik pecsét című produkcióval folytatódik, amely a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház vendégjátéka. A Sánta Ferenc regényéből készült darab által - amit Hamvai Kornél alkalmazott színpadra - 1944-be, a nyilas korszak végnapjaihoz utazhatunk vissza. Az előadás rendezője Csiszár Imre.

PEZ_9445 

A Thália Színház 2017. szeptember 4-10. között hatodik alkalommal rendezi meg hagyományos évadnyitó eseményét, a Vidéki Színházak Fesztiválját. A hét nap alatt ismét kilenc előadás várja majd a színházkedvelő közönséget.

    Szeptember 4-én a fesztivál nyitó előadásaként kerül színre Anton Pavlovics Csehov Ivanovja Spiró György fordításában, a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásában. A darab főszereplői Bányai Kelemen Barna és Bánfalvi Eszter, rendezője Lukáts Andor.

Szeptember 5-én Paczolay Béla rendezésében tekinthetik meg a Pécsi Nemzeti Színház játékát, az Ádám almáit, mely a jellegzetes skandináv humor világába kalauzolja a nézőt. Anders Thomas Jensen mára kultikussá vált filmjének színpadi adaptációját először láthatja a budapesti közönség, a főszerepben Cserna Antallal.

A fesztivál nagyszínpadi előadásainak sora szeptember 6-án Az ötödik pecsét című produkcióval folytatódik, amely a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház vendégjátéka. A Sánta Ferenc regényéből készült darab által - amit Hamvai Kornél alkalmazott színpadra - 1944-be, a nyilas korszak végnapjaihoz utazhatunk vissza. Az előadás rendezője Csiszár Imre.

Szeptember 7-én, csütörtökön Bagó Bertalan rendezésében tekinthetik meg Brian Friel: Apák és fiúk című darabját a Vörösmarty Színház előadásában. A színmű Ivan Szergejevics Turgenyev azonos című regénye alapján készült. A székesfehérvári produkció középpontjában a generációs problémák, a fiatalok és idősek közötti konfliktusok állnak. Főbb szerepekben Kádas Józsefet, Nagy Pétert és Gáspár Sándort láthatják.

Szeptember 8-án, pénteken két előadás is várja az érdeklődőket: a Nagyszínpadon Dale Wasserman és Mitch Leigh világhírű musicaljének, az európai irodalom egyik alapregényének zenés feldolgozása, a La Mancha lovagja, a Miskolci Nemzeti Színház előadását Keszég László rendezte; és a Bereményi Stúdióban a kecskeméti Katona József Színház előadása, Anton Pavlovics Csehov: Apátlanul (Platonov) című műve. A magányosság különös tragikomédiájaként számon tartott darabot Szász János rendezte, Platonov szerepében Kocsis Pál.

Szeptember 9-én, szombaton a Békéscsabai Jókai Színház hozza el Örkény Macskajátékát - Felkai Eszter és Fodor Zsóka főszereplésével, Juhász Róza rendezésében.

A Vidéki Színházak Fesztiválja szeptember 10-én két előadással zárul. A Nagyszínpadon a Jászai Mari Színház - Népház előadását, Spiró György: Az imposztor című darabját láthatja a közönség. Bogusławski szerepében Fodor Tamás, további szerepekben többek között: Crespo Rodrigo, Megyeri Zoltán és Major Melinda látható. A produkció rendezője Szikszai Rémusz. A Bereményi Stúdióban a Szegedi Nemzeti Színház várja a közönséget, Háy János: Utánképzés (ittas vezetőknek) című előadása kerül színre, melynek rendezője Szőcs Artur.

A programot ezúttal is öttagú zsűri kíséri majd figyelemmel, akik a fesztivál díjait osztják. Az előadásokra már kaphatók a kedvező árú jegyek és a kedvezményes bérletek - melyek augusztus 20-ig megvásárolhatók - a Thália Színház pénztárában nyitvatartási idő alatt, illetve online a színház weboldalán.

OTS

2017. május 22.