Ray Cooney bohózatot mutatnak be Zalaegerszegen

A Család ellen nincs orvosság című darabot Besenczi Árpád állította színpadra a Hevesi Sándor Színházban, aki egyben játszik is az előadásban.

PEZ_8906 

A kortárs angol szerzőt már ismeri a zalaegerszegi közönség, a Miniszter félrelép című művét egy korábbi évadban mutatták be a Hevesi Sándor Színházban. Besenczi Árpád rendező-színházigazgató a darabválasztás indoklásaként elmondta, hogy a Család ellen nincs orvosság teljesen más miliőben, egy kicsit titokzatos, misztikus világban, egy kórházban játszódik.  A színre vitt történet egyben lehetőséget ad arra is, hogy bemutassák, milyen következményei lehetnek egy ártatlannak tűnő hazugságnak.

Az előadás helyszíne London egyik elegáns kórháza, Dr. Mortimore főorvos a neurológus-konferencia nyitóelőadására készül. Az orvosi pihenőszobába betoppan a főorvos tizennyolc évvel ezelőtti szeretője, és rövidesen megérkezik a titkos viszonyukból származó közös gyermekük is, egy punk fiú. A főorvos a kényes helyzetben kollégáját kéri meg, hogy ideiglenesen vállalja el az apaságot. Az események összekuszálódnak, nem várt fordulatot vesznek. A történet a főnővér, a rendőrőrmester és a mama megjelenésével abszurditásba csap át: ruhát kell cserélni, a férfiak nőnek öltöznek.

Besenczi Árpád nem csupán rendezője az előadásnak, de szerepel is benne. Ezzel kapcsolatban arról is mesélt, hogy nagyobb szellemi koncentrációt igényel, hogy rendezőként úgy kell színpadra állítania az előadást, hogy közben a saját szerepét játssza. A jelenetek, szituációk kidolgozására kiemelt figyelmet fordítottak, ugyanakkor a színészek nagyobb alkotói szabadságot kaptak, a darab keretein belül számos lehetőségük van az improvizációkra. 

A szerepeket a zalaegerszegi előadáson Mihály Péter, Debrei Zsuzsanna, Kiss Ernő, Czegő Teréz, Bálint Péter, Kovács Olga, Helvaci Ersan, Andics Tibor, Szakály Aurél és Mester Edit játssza.

A díszletet Mészáros Tibor, a jelmezeket Szőke Julianna tervezte. Korábbi munkáikból a teátrum alapításának 35. évfordulója alkalmából a színház előcsarnokában nyílik szombaton kiállítás.

Az előadás bemutatója október 7-én este 7 órakor lesz a Hevesi Sándor Színházban, majd október folyamán további hét alkalommal látható a zalaegerszegi teátrumban.

(Forrás: MTI, Port.hu)

2017. október  7.

színház.hu