Az első évek Zalaegerszegen – Böhm György visszaemlékezése
Böhm György Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas rendező visszaemlékezései a “35 éves a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház” című sorozatból.
Az első évek Zalaegerszegen, avagy hogyan nem lettem
színigazgató a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban!
Fragmentumok az emlékezetből
Nehezen fogadtam el a felkérést, hogy írjak a Színház első pár évéről. Tudtam, hogy az úgyis megengedhetetlenül szubjektív lenne, meg az emlékezet is megcsalhat néha, aztán az is elkerülhetetlen, hogy ne rólam szóljon az írás. És nagyon fontos, hogy én tudós munkát írni – valljuk be – nem tudok. Arról nem is szólva, hogy nagyon sok remek munka jelent meg a Színház történetéről. Tehát számomra nem maradt más, mint egy úgynevezett „színes” anyag megírása. Kezdjük egy nagyon „színes” dologgal, akkoriban még volt munkakönyv és ezért nem kell mindenben az emlékezetre hagyatkoznom.
Hivatalosan 1982. augusztus 1-én lettem az Állandó Színház, a későbbi Hevesi Sándor Színház munkavállalója egészen 1987. július 31-ig. Abban, hogy elszerződtem, nagy szerepe volt annak, hogy nem lettem igazgató. 1986-ban, talán november végén történt, hogy Ruszt behívott a szobájába – nem irodája, szobája volt! -, és egy fura beszélgetés végén elmondta, hogy nem akar tovább igazgató lenni, és azt szeretné, ha én elvállalnám a Színház igazgatását. Ma már nem emlékszem, hogy ott akkor abban a pillanatban miként reagáltam, mit gondoltam, mit mondtam. A következő emlékfoszlányból azt gyanítom, hogy igent mondhattam, mert este már a klubban, ittas gyámoltalanságomban azt néztem, hogy kit fogok kirúgni, kit szerződtetek, és ráadásul még mindennek a koronájaként a klubot is kifestetem. Aztán éjjel vagy már hajnalban, kisebb csoda segítségével, hazamásztam a színészházba.
És jött az ébredés, valósan és átvitt értelemben is. Balta a fejben, az előző nap cserepeinek összerakása, a kieső idő pótlása, brrrr! Az ágy szélén ülve megpróbálni végiggondolni a történteket. És a megvilágosodás: hogyan lehet az, hogy én egyetlen percig is komolyan gondoltam: a Böhm György lesz a színház igazgatója lehetőséget! Miből gondoltam, hogy alkalmas lennék rá! Ekkor már azt is tudtam, hogy én soha sehol nem akarok hatalmat, mert nem való nekem! Megijedtem magamtól a megtörtént elcsábulás okán, és hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő, azonnal felhívtam Várkonyi Mátyást a Rock Színház igazgatóját, aki a telefonbeszélgetés végén leszerződtetett dramaturgnak. Tovább gondolkodtam, mi legyen az emlékezés módszere, amivel viszonylag megúszható a dolog. Eszembe jutott: egy színházról mindent elmondanak a bemutatott darabok. Nézzük végig a bemutatóit annak a hat évadnak, amelyeket legnagyobb részt én raktam össze. Sok mindent elmondanak a címek.
A módszer: a címek és pluszként megpróbálkozom a szinte lehetetlennel, és pofátlan szubjektivitással kommentelem/kommentálom a darabokat, ne tessenek megrémülni, csak egy párat az elején, hiszen terjedelmi határ is van.
1982-1983 előévad
Paul Foster: Tom Paine, avagy a józan ész diadala
Ez volt az első előadás, amiben Egér (Egervári Klára) tangóharmonikán eljátszotta a Jamaicai trombitás-t. Ha jól emlékszem, Forgács Tibor Egerváron még játszott benne, de az Állandó Színházi bemutatót már nem élte meg.
William Shakespeare: Rómeó és Júlia
Beavató Színház. Rengeteget tanultam belőle. Fantasztikus élmény volt, amikor Ruszt József volt a „beavató”.
Massimo Dursi: Utazás Párizsba
Hubay Miklós révén eljutottunk az arezzoi fesztiválra. Ez volt a kötelező egyfelvonásos.
Bartók Béla: Csodálatos Mandarin
Arezzoban mutattuk be. Nem hittem, hogy meg lehet csinálni, amit Ruszt akart. Tévedtem, meglehetett. A Bartók-trilógia harmadik darabja lett az első Zalaegerszegen. Ruszt esküdött Pierre Boulez karmesterre, ő volt az előadás kulcsszereplője.
Szophoklész: Antigoné
Beavató Színház. Életem része lett. Az elő-évadban a Sajtó-klub fogadta be a társulatot. Egy hajnalban, szakadó esőben, ittas gyámoltalanságomban beültem az autómba. A következő sarkon egy rendőr megállított, kiestem az autóból, nem vitatkoztam. Elindultunk vérvételre, beszélgettünk. A fiatalemberről kiderült, hogy esti gimnáziumba jár. Kérdeztem, mennyire nehéz a gimi, elkeseredve mondta, hogy másnapra az Antigoné van feladva, de képtelen volt elolvasni. Megálltunk, elkezdtem mesélni a történetet. Körülbelül egy óra múlva azt mondta, köszöni, de muszáj valamit intézkednie, legyen az, hogy nem álltam meg a stoptáblánál. Megegyeztünk. A színház hatalma.
Carlo Gozzi: Turandot, a kínai hercegnő
Lajos Mari fordította, akkor még nem kezdett bele a szakácskönyvekbe. Fielding-Johnson-Miles-Bart:Lakat alá a lányokat Prekop Gabi ajánlotta, látta Londonban, Peter Gilmore, az Onedin család sztárja játszotta a főszerepet, nagy sikerrel. Zalaegerszegen is siker volt.
John Whiting: Az ördögök
Talán ez volt ennek a hat évadnak a legjobb előadása. Pécsett gimnazistaként láttam a darabot, Sík Ferenc rendezésében. Eszembe jutott, és megmutattam Rusztnak, beleszeretett. Barta Mária játszotta Condé herceg szerepét. Egyetlen jelenet, és zseniális volt. És szólt Mozart Requiemje. Aztán 4 év múlva a Vígben, Angyali Johanna címen, sajnos nem volt siker.
1983-1984
Madách Imre: Az ember tragédiája
Erről a fantasztikus előadásról szinte már mindent megírtak. Mielőtt elkezdtük a darabbal a munkát, Ruszt megkérdezte, mikor olvastam, mondtam, öt éve. Akkor most ne olvasd újra, nem akarom, hogy „gyávák” legyünk, előbb beszéljük meg, merjük bátran kitalálni. Megbeszéltük, bátran(!) kitaláltuk, és csak utána olvastuk el újból a művet.
Carlo Goldoni: A szerelmesek
A „nemszerettem” fekete vasszékekre emlékszem, és Tarján Györgyire, őt szerettem.
Csurka István: Ki lesz a bálanya?
Akkoriban Csurka nem a Támogatott írók közé tartozott, voltam nála, valahol a Badacsony környékén a „fekete vár”-ban, megbeszélni a húzásokat. „Mohóságunkban” egy harmadik játszóhelyet is kitaláltunk, a helyszín nem vált be. Talán ez volt az egyetlen bemutató ott.
Bartók Béla-Balázs Béla: A fából faragott királyfi
A „kórus” szereplői igazi biodíszletek voltak. Fejükön hatalmas fejdísszel, amit mi egyszerűen ikebanának neveztünk el. Ezek egy iskolai szertár összes preparátumát tartalmazták. Volt, akinek a fején kitömött menyét, vagy róka, vagy varjú üldögélt. Pazarul nézett ki, csak nehéz volt életben maradni ezekben az előadás végéig.
Alexandr Osztrovszkij: Vihar
A neten, az archívumban, tévesen szerepel a rendező neve, nem Ruszt, hanem Gergely László rendezte.
Szüle-Harmath-Walter: 1 bolond 100-at csinál
Pécsett láttam, még úrfi koromban. Imádtam. Vári Éva – Péter Gizi – Holl István – Mendelényi Vilmos volt az akkori előadás négyesfogata.
Hubay Miklós: A túsz-szedők
Arezzoért „cserébe” mutattuk be.
Mándy Iván-Kemény Gábor-Fodor Ákos: Mélyvíz
A Mélyvíz 1961-es bemutatója a magyar színháztörténet egyik legnagyobb bukása volt. Mándy Iván nem hitte el, hogy újra színpadra kerül a darab. Belegyezett, hogy írassunk hozzá új zenét és dalszövegeket. Aztán valaki számon kérte rajta, hogy miért nem az eredeti dalok vannak. Mándy talán még a bemutatóra sem mert eljönni. Szerette volna az előadást.
Kamondy László: Lány az aszfalton
Húúúú!
Iszaak Babel: Húsvét
Babelnek nincs Húsvét című darabja. Amit játszottunk, az Frantisek Pavlicsek Szása Krisztus mennybemenetele című remekműve volt. De a szerző aláírta a Chartát, ezért a csehszlovák jogvédő úgy csinált, hogy ilyen szerző pedig nincs, és ha náluk nem létezett, akkor nálunk sem!
1984-1985
John Webster: A fehér ördög
Az egyik nagy tévedésem. Remekműnek tartottam, Ruszt elhitte, tévedtünk.
Ann Jellicone: A csábítás trükkje
Kapás Dezső, Ruszt főiskolai osztálytársa rendezte. A darab eredeti címe Trükk volt, mi megvettük a magyar szinkroncímet. Jobban hangzik. Ebbe az előadásba ugrott be egy Eszenyi Enikő nevű főiskolai hallgató.
Alekszandr Gelman: Prémium
A kötelező szocialista dráma. Hogy „megússzuk”, kitaláltam ne a színházban, hanem „eredeti helyszínen”, üzemekben, gyárakban mutassuk be és játsszuk a darabot. Bevált.
Maugham-Nádas-Szenes: Imádok férjhez menni
Bozóky István rendezte, „megcselekedte, amit megkövetelt a haza”.
Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára
Egy életre megtanultam Tatiana Troyanos és Sigmund Nimsgern, a két énekes nevét.
Lope de Vega: A kertész kutyája
Babarczy László rendezte. Szerettünk volna jó kapcsolatot kialakítani a kaposvári színházzal.
Kodály Zoltán: Székely fonó
Mindenki benne volt: Gellért Zoltán, Orsovszky István és még nagyon sokan a városból. Élvezték, élveztük. És ugyanekkor volt az országos Szivárvány vetélkedő, hazánk felszabadulásának évfordulójára. A Színház nyakig benne volt, magam is. Megnyertük a vetélkedőt, és nagyon sok barátot is találtunk. Valamint a Színház előtt felállították a nyereményt, Medgyessy Ferenc Táncoló nő szobrát.
Megjelent a Pannon Tükör 2018/ 1. számában.
2018. április 17.
