Isten pénze, ember jósága - Hálából a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak és a Közönségnek

Kedves Színházi Közösség !

Hálás szívvel köszönöm 2018. december 12-ének felejthetetlen élményét! Az Isten pénze csodálatos előadása magában is az lett volna, de mi, atádi színházbarátok megtapasztaltuk ráadásnak azt az emberi jóságot, aminek értékéről ez a darab szól.

Történt, hogy Bocskánál elakadtunk, mert egy baleset megakasztott minket utunkon. Már lemondtunk az első felvonásról, hiszen egy órája vesztegeltünk, de vezetőnk, Holló Ildikó közölte velünk, megvárnak minket a kezdéssel. Leírhatatlan örömet jelentett ez számunkra!

Fél órával eltolódott minden. Továbbfutott a munkaidő, a közönségnek kitolódott a program, tovább kellett fúteni, tovább égtek a lámpák, később kerültek ágyba a gyermekszereplók. De Önök ezt a nehezebb utat választották értünk. Így vált számunkra teljessé, tökéletessé és felejthetetlenné az este. Nagyon szépen köszönjük! Isten áldja meg Önöket ezerszeresen is ezért!

Ezen az éjen és a következő reggelen született e vers. Kérem, olvassák szeretettel! Adjon munkájukhoz, szívbéli szolgálatukhoz a továbbiakban is erőt!

 

Vagyon... Értékpapír: részvény meg váltó.
Vajon kit érdekel most a Megváltó?
Itt van egy ember, aki úgy vélte, Hogy csakis ez az egyetlen élte.

Viszont megváltozott! Téved: belátta.
Számára ez Éj nem volt hiába. Kövessük példáját, legyen áldott érték 

A szívjóság köztünk! Érezzük, a lét szép! 

 

Hanyecz Károly

Nagyatád