Újabb előadás a Hevesi Színázban: A magyar és a román nép sorsának jóslata

Múlt hét óta újabb előadás várja „ugrásra készen” a közönséget a Hevesi Sándor Színházban. A társulat az évad munkarendjének megfelelően a végére ért az Elnémult harangok című dráma próbafolyamatának, így a Kőszívű ember fiai, a Legyetek jók, ha tudtok és a Kölcsönlakás mellett immár négy előadás áll rendelkezésre, ha majd újra járhatunk színházba.

Harangzalai 

Az Elnémult harangok az Ukkról származó Rákosi Viktor regénye, amellyel eredetileg Trianon 100. évfordulójára készült volna a zalaegerszegi színház. Érdekessége, hogy jóval korábban született a mű, 1903-ban, minthogy Erdélyt elvesztette volna Magyarország, noha mégis ennek a traumának, s a magyar és a román népek közti ellentét és együttélés művészi szimbóluma lett. 1905-ben Malonyai Dezső színjátékká dolgozta át, 1916-ban és 1922-ben is megfilmesítették.

A Hevesi Sándor Színház Nemlaha György átiratát használta. A rendezésre eredetileg Szilágyi Tibort kérte fel dr. Besenczi Árpád rendező, de a 80 éves művész helyett végül Farkas Ignác Jászai-díjas színművész állította színpadra a művet. Ekképp a neki szánt szerepet Besenczi Árpád alakítja.

A teljes cikk IDE kattintva elolvasható!

Arany Horváth Zsuzsa

2021. március 3-

Zalai Hírlap