Ezekkel a darabokkal indul újra az élet a Hevesi Sándor Színházban

A körülmények által meghatározott rendhagyó évadról számoltak be a Hevesi Sándor Színház vezetői szerdán a sajtó képviselőinek, hiszen 5 hónapon át üresen maradt a nézőtér a vírusjárvány miatti korlátozó intézkedések miatt.

ujranyit-sajto 

Dr. Besenczi Árpád igazgató elmondta, szerdától a Kölcsönlakás című vígjátékot játsszák, május 14-én mutatják be az Elnémult harangok című színjátékot Farkas Ignác Jászai-díjas színművész rendezésében, június 11-én a Legyetek jók, ha tudtok című színművet, melyet Moravetz Levente rendezett. A Sose halunk meg című előadás is szerepel még a repertoáron. Az évad június 30-ig tart, majd folytatódik augusztus 23-tól, ekkor azoknak szeretnének játszani, aki a közeli hetekben oltási védettségi kártya hiányában nem tudnak beülni az előadásokra. Hiszen csak a védettséget igazoló okmánnyal engedhetik be a nézőket. A közönséggel közvetlen kapcsolatba kerülő munkatársak már túl vannak a védőoltáson, a nézőteret speciális géppel fertőtlenítik, és ajánlják a maszk viselését. A színháziak szeretnék, ha minél hamarabb visszatérnének a bérletet vásároló nézők, mivel 11 ezerről alig 4000-re csökkent a számuk.

A teljes cikk IDE kattintva elolvasható!

Arany Horváth Zsuzsa

2021. május 5.

Zalai Hírlap