Az üveganya - ősbemutató Zalaegerszegen

Krusovszky Dénes Az üveganya című tragikomikus játékának ősbemutatójára készül a Hevesi Sándor Színház társulata. A darabot szerdán mutatják be Sztarenki Pál rendezésében Zalaegerszegen.Az üveganya

A Hevesi Sándor Színház kiemelt célja a kortárs magyar darabok bemutatása, illetve felfedezése. Az üveganya hangjátékváltozatát Báthory Orsolya rendezésében már közvetítette rádió, Czeizel Gábor pedig a József Attila Kör és a Merlin Színház felolvasó-színházi sorozatának keretében mutatta be, de a színpadi változatot első alkalommal láthatják nézők. Az ősbemutató alkalmával „drámaírót is avatnak” Zalaegerszegen, hiszen Az üveganya Krusovszky Dénes, József Attila-díjas költő első színpadi műve – mondta el Sztarenki Pál.

Mint fogalmazott, Krusovszky Dénes nem „szokványos előadást álmodott színpadra”; a darab műfaját tekintve tetszés szerint lehet tragikomikus játék, fekete komédia, pszichohorror, vagy akár egyszerű életkép is. Érdekes, izgalmas történet, amely nagyon jó szerepeket, vicces, ugyanakkor megrázó helyzetek sokaságát adja – vélekedett Sztarenki Pál.

A rendező szerint a kisvárosban játszódó tragikomédia az emberi méltóságról, avagy annak hiányáról szól. A főszereplő, Krammer bűnt követett el, amiért megkapta a büntetését. A börtönévek után viszont már nem tudott integrálódni a társadalomba, éveken át idős édesanyjával élt elzárkózva a világtól. Anyja halála után újra ki kell lépnie a világba, és szembesülni mindazzal, ami az elmúlt egy évtized alatt történt, és persze azzal is, hogy ennyi idő elteltével hogyan lehet, lehet-e egyáltalán alkalmazkodni a régi barátokhoz, szerelmekhez, munkatársakhoz.

A darabban elhangzik Henryk Górecki Harmadik szimfóniája, és ugyancsak a lengyel zeneszerző kompozíciója csendül fel az előadás előtt a nézőtéri előcsarnokban. A Tánctér programsorozat keretében ugyanis közvetlenül Az üveganya bemutatója előtt láthatja a közönség Gergye Krisztián és Lőrincz Katalin Honvágy (kritikánk itt) című duettjét, melynek a koreográfiája az anyához, a világhoz, a gyökereinkhez való kötődést szimbolizálja.

Gergye Krisztián előadása sorban a harmadik tánctéri bemutató a Hevesi Sándor Színházban. Az eddigi előadásoknak nagy sikere volt, a közönség megismerhette a kortárs, alternatív táncokat. A színház számára pedig azért fontos a rendezvénysorozat, mert ily módon tudják támogatni a független színházban dolgozó művészeket – hangsúlyozta a művészeti vezető.

MTI

 

7óra7 online