Hevesi színház: a nézőszám csúcsokat dönt

Akad olyan színész, aki nettó 70 ezer forintos fizetésért játszik főszerepeket, ami szakmailag és morálisan is nehezen kezelhető. Egyebek közt ez is elhangzott a Hevesi-színház szerdai sajtótájékoztatóján.

A direktor, dr. Besenczi Árpád a következő évad szép terveivel érkezett, ám nem rejtette véka alá aggodalmát sem. A felhőket hozó szél a kassza felől fúj, továbbra is tisztázatlan ugyanis, ki pótolja költségvetésükben azt a hiányzó 60 millió forintot, amit korábban a megyeváros tulajdonosi tandemből az előbbi állt. Az ország azon színházaiban, ahol korábban teljes egészében a megye volt a gazda, a városi tulajdonba kerüléssel párhuzamosan a központi költségvetés pótolta a kieső finanszírozást, Zalában azonban ez nem történt meg. Az igazgató elmondta, ők már minden létező takarékoskodási lehetőséget megléptek, egyebek közt két éve 25 százalékos kényszerű bércsökkentéssel sújtották a társulatot. Nincs már hova hátrálni, s ha a hiányzó 60 milliót nem sikerül előteremteni, a jövő évad tervei megnyirbálva valósulhatnak csak meg. Pedig a színház él és virul, a nézőszám csúcsokat dönt.

A bérletesek száma elérte a 10 ezret, soha nem volt ennyi, a látogatószám pedig a 70 ezret. Ezért persze sokat is tesznek, idén 260 előadást terveznek, ami 60-al több a három évvel ezelőttinél, tehát olyan, mintha két hónappal többet dolgoznának. Erőfeszítéseiket a város is elismeri, mindenki a helyzet megoldásában érdekelt. Jó híreket is hallottunk. A társulat június 9-én, a Színésznők című darabbal vesz részt a POSZT-on, dupla előadást tartva a Zsolnay-negyedben. Szintén örömteli a legutóbbi darab, a Figaró házassága kedvező fogadtatása. S jobbnál-jobb darabokat ígér a következő évad tíz tervezett bemutatója is. Lássunk néhányat ezek közül. Csiszár Imre rendezésében tűzik műsorra októberben a Csiksomlyói passiót, aminek előbemutatóját, ha a helyszín addigra alkalmassá válik, június derekán a Falumúzeumban tartanák meg.

Novemberre tervezik Szálinger Balázs Köztársaság című drámájának magyarországi ősbemutatóját (rendező Babarczy László), amit A muzsika hangja című musical (Pinczés István), majd Szép Ernő Vőlegény című komédiája (Naszlady Éva), aztán a Csoportterápia című mjuzikelkámedi (Sztarenki Pál) és a Hasek-Spiró féle Svejk (Halasi Imre) követ. A gyerekeket Emil és a detektívek (Farkas Ignác) kalandjai várják. Lezárultak a szerződtetések, távozik a társulattól Tánczos Adrienn, Kató Balázs, Gulyás Hermann Sándor, s egy fiatal végzőssel gazdagodnak, Krajcsi Nikoletta személyében.

Magyar Hajnalka

Zalai Hírlap online