Hevesi 75 konferencia

Hevesi Sándorra, a 20. század magyar színházi gondolkodásának meghatározó alakjára halálának 75. évfordulóján konferenciával emlékezett meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem.

302

Hevesi Sándorra, a 20. század magyar színházi gondolkodásának meghatározó alakjára, a legendás rendezőre, drámaíróra, dramaturgra, színigazgatóra – és az első rendezőosztály indítójára – halálának 75. évfordulóján konferenciával emlékezett meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem. 

A konferencia célja, hogy érzékeltesse Hevesi Sándor életművének gazdagságát és sokszínűségét, illetve hogy felhívja a figyelmet azokra az összefüggésekre, amelyek révén Hevesi Sándor munkássága elevenen kapcsolódik a mai magyar színházhoz.

A konferencián egyetemünk doktoranduszai, Harangi Mária és Cortés Sebastián, valamint eyetemünk oktatói, Győrei Zsolt, Hegedűs D. Géza, valamint színháztörténész vendégeink, Gajdó Tamás (OSZMI) és Imre Zoltán (ELTE) adnak elő.

 

Hevesi Sándor a legendás Thália Társaság egyik alapítója volt, rendezőként és főrendezőként dolgozott a Nemzeti Színházban, a Magyar Színházban, a Népszínház-Vígoperában és az Operaházban. A róla szóló monográfia közel háromszáz rendezését veszi számba. Korának egyik legfelkészültebb színházi embere volt, levelezett Gordon Craiggel, Londonban előadásokat tartott Shakespeare-ről, illetve a magyar irodalomról. 1929–34 között a Színművészeti Egyetem tanára volt, ő indította el az első rendező-képzést.  Színháztörténeti, dramaturgiai, rendezői tanulmányai a modern színházi gondolkodás alapszövegei. Sikeres drámaíróként illetve Jókai, Mikszáth regényeinek színpadi átdolgozójaként tartották számon, fordítóként Molière, Wilde, Beaumarchais drámáit ültette át magyarra, G. B. Shaw pedig kizárólagos jogot adott neki darabjai magyarra fordítására.

 

Hegedűs D. Géza előadása, amely elhangzott a Hevesi Sándor halálának 75-ik évfordulója alkalmából rendezett emlékkonferencián, A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 2014. november 7-én, IDE kattintva elérhető.

 

Színház- és Filmművészeti Egyetem