D. Varga Ádám

Társulatunk tagja: színművészD.-Varga-Adam-fel-alak-Kozepes-

1996-ban születtem Debrecenben, ahol hatosztályos képzés után átvettek drámatagozatra. Ebben az időszakban ismerkedtem meg a színházzal, több előadásban is szerepeltem a Csokonai Nemzeti Színházban. 2016 és 2021 között a Kaposvári Egyetem (mostmár Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) színművész hallgatója voltam, osztályfőnököm Cseke Péter volt. Szakmai gyakorlatomat a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban töltöttem, 2020-óta pedig a Hevesi Sándor Színház társulatát erősítem.

A Dante zenekar basszusgitárosa és vokalistája vagyok. Zenekarommal több fesztiválon is koncerteztünk már, köztük az Ördögkatlan fesztivál és a Fishing on Orfű

 

Korábbi munkáim:
 

Csokonai Nemzeti Színház:
A Pál utcai fiúk
Légy jó mindhalálig
A magyar Faust

Kaposvári Egyetem:
Mengele törpéi
Ördöngösök
Árvácska remix

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház:
Csárdáskirálynő
A beszélő köntös
Jancsi és Julis
Állami áruház
Aladdin és a csodalámpa
Chicago
Ballada a 301-es parcella bolondjáról
Péter és a farkas
Az ember tragédiája "junior"
Amerikai Elektra
Száll a kakukk fészkére

Hevesi Sándor Színház:
Sose halunk meg
Legyetek jók, ha tudtok
Elnémult harangok
Félőlény

Kvártélyház Szabadtéri Színház:
Padlás
A Pál utcai fiúk

Sorozat:
200 első randi
Oltári történetek

Dr. Balaton