Pinczés István

rendezőPinczés István

 

 

 

 

 

 PINCZÉS ISTVÁN rendező (Gelej, 1953. március 28. Szülei: Pinczés József, Vankucz Erzsébet - Felesége: Palásthy Ildikó, Gyermekei: Dávid 1981, Máté 1985.) a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-angol szakán 1977-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskola szí¬nházelmélet szakán 1982-ben végzett. Először tanárként dolgozott, s az általa megalakított Mimosz pantomim együttessel megnyerte 1977-ben a Ki mit tud?-ot.

1978-tól 2002-ig a debreceni Csokonai Színház tagja, 1978-tól a társulat rendezőasszisztense, 1983-tól rendezője, 1987-től főrendezője, 1997-től vezető rendezője, s közben két éven át megbízott igazgatója volt.

2003-tól a Pesti Magyar Színház társulatának tagja.

Vendégművészként dolgozott Budapesten (Rockszínház, Vígszínház ), vidéken (győri Kisfaludy színház, békéscsabai Jókai Színház, Szegedi Nemzeti Színház, kecskeméti Katona József Színház, székesfehérvári Vörösmarty Színház, tatabányai Jászai Mari Színház, Győri Nemzeti Színház, zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház), határon túli magyar színházakban (Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Szatmárnémeti, Nagyvárad, Szabadka, Komárom), nyári színházakban (Gyula, Diósgyőr, Debrecen, Esztergom, Nyíregyháza Budapest-Bakács tér), és idegen nyelvű külföldi színházakban (Japán, Finnország, Monaco).

Rendezői munkája mellett tanít az USA-ban, Dániában, Ausztriában, Japánban és Koreában.

Kitüntetései:

Jászai Mari-díj 1990, Uchimura díj (ITI-Japán) 1994,

Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt 2004,

Kitüntetés a Japán-Magyar színházi kapcsolatok fejlesztéséért - Japán, 2006.

Főnix-dí j 2007. Mezőcsát város díszpolgára 2009, Főnix-dí j 2009.

Fesztiválon dí jat nyert előadásai:

TÓTÉK - Országos Színházi Találkozó 1986.

IBUSÁR - POSZT 1993. Pécs,

MÁRTON PARTJELZŐ FÁZIK - Stúdiószínházi Fesztivál 1999. Budapest,

A GÉZAGYEREK - POSZT 2003. Pécs,

- Stúdiószínházi Fesztivál 2003. Budapest,

- Kortárs dráma fesztivál 2003. Budapest,

- KONTAKT Fesztivál 2003. Torun, Lengyelország

PINCZÉS ISTVÁN kísérletező szellemű rendező, a színészcentrikus rendezői színház híve.Rendezői repertoárja műfajilag is széles: rendezett experimentális stúdiódarabokat, abszurd és groteszk műveket, tragikomédiákat, de musicaleket, lélektani realista színműveket, klasszikusokat, a japán színház (kjógen, kabuki) elemeit felhasználó előadásokat is. Országos szakmai figyelmet keltett a kortárs és elsődrámás magyar szerzőket felvonultató debreceni stúdiószínházi sorozatával.

Előadásai a következő fesztiválokon vettek részt, nyertek díjakat:

1. POSZT, Pécs, 2004.

Háy János: A Herner Ferike faterja

2. Nemzetközi Színházi Találkozó, Wiesbaden (Németország) 2004.

Háy János: A Gézagyerek

3. KONTAKT Nemzetközi Színházi Fesztivál, Torun (Lengyelország) 2003.

Háy János: A Gézagyerek

- 2. díj

- Torun város nagydíja

4. POSZT, Pécs, 2002.

Háy János: A Gézagyerek

- Baranya megye nagydíja (produkció)

- legjobb dráma

- legjobb férfi mellékszereplő

5. Kortárs Dráma Fesztivál, Budapest, 2002.

Háy János: A Gézagyerek

6. Stúdiószínházi Műhelyek Találkozója, Budapest, 2002.

Háy János: A Gézagyerek

- legjobb főszereplő

- térszervezés-rendezés

7. Kortárs Dráma Fesztivál, Budapest 2001.

Mrozek: Özvegyek

8. Országos Színházi Találkozó, Győr, 2000.

Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok

9. Kortárs Dráma Fesztivál, Budapest, 1999.

Hamvai Kornél: Márton partjelző fázik

10. Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda, 1999.

Horváth Károly-Józsa Erika: Leányrablás

11. A Magyar Kultúra Fesztiválja, Tokió (Japán) 1998.

Örkény István: Tóték

12. Grimaldi `700 Fesztivál, Monte Carlo (Monaco) 1997.

Schwartz-Tebelak: Godspell

13. Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda, 1997.

Schwartz-Tebelak: Godspell

14. Őszi Fesztivál, Toga-Mura (Japán) 1997.

S.Ö.R (Shakespeare Összes Rövidítve)

15. Országos Színházi Találkozó, Debrecen, 1997.

Gombrowitz: Operett

16. Stúdiószínházi Fesztivál, Gödöllő, 1996.

Garaczi László: Fesd feketére

17. Stúdiószínházi Fesztivál, Gödöllő, 1995.

Darvasi László: Szív Ernő estéje

18. Őszi Fesztivál, Toga-Mura (Japán)

Füst Milán: A zongora

19. Stúdiószínházi Fesztivál, Gödöllő, 1994.

Darvasi László: Vizsgálat a rózsák ügyében

20. Országos Színházi Találkozó, Pécs, 1993.

Parti Nagy Lajos: Ibusár

21. Nyílt Fórum, Zalaegerszeg, 1991.

Garaczi László: Imoga

22. Stúdiószínházi Fesztivál, Gödöllő, 1991.

Garaczi László: Imoga

23. Országos Színházi Találkozó, Vígszínház, Budapest, 1986.

Örkény István: Tóték

- legjobb férfi mellékszereplő

24. Országos Színházi Találkozó, Miskolc, 1982. Kroetz: Felső-Ausztria

Fontosabb rendezései:

1981.

Csokonai Színház (Debrecen)

Kroetz: FELSŐ-AUSZTRIA / A FÉSZEK

1983.

Csokonai Színház (Debrecen)

Örkény István: PISTI A VÉRZIVATARBAN

1984.

Csokonai Színház (Debrecen)

Páskándi Géza: VENDÉGSÉG

1985.

Csokonai Színház (Debrecen)

Brecht KOLDUSOPERA

Queneau: STÁLUSGYAKORLAT

Bugeiza Gekidan, (Toyama, Japán)

Örkény István: TÓTÉK

1986.

Csokonai Színház (Debrecen)

Schwajda György: SEGÁTSÉG

Örkény István: TÓTÉK

1987.

Csokonai Színház (Debrecen)

Barrie Stavis: A SZIVÁRVÁNYSZÁNÜ KÖNTÖS

1988.

Csokonai Színház (Debrecen)

Dürrenmatt: A MILLIOMOSNŐ LÁTOGATÁSA

MTV Bartók Kórusverseny

Honegger-Claudel: JEANNE D'ARC

1989.

Csokonai Színház (Debrecen)

Spiró György: CSIRKEFEJ

Vaclav Havel: AUDIENCIA

1990.

Csokonai Színház (Debrecen)

Wasserman-Leigh-Darion: LA MANCHA LOVAGJA

David Pownel: MESTERKURZUS

Garaczi László: IMOGA

Bungeiza Gekidan (Tayoma, Japán)

Szép Ernő: MÁJUS

1991.

Csokonai Színház (Debrecen)

Móricz-Kocsák-Miklós: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG

Molnár Ferenc: LILIOM

Rockszí nház (Budapest)

Móricz-Kocsák-Miklós: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG

1992.

Csokonai Színház (Debrecen)

Coover-Kocsák: A KID

Dale-Wassermann: KAKUKKFÉSZEK

Parti Nagy Lajos: IBUSÁR 

Kisfaludy Színház (Győr)

Móricz-Kocsák-Miklós: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG

1993.

Csokonai Színház (Debrecen)

Szabó Magda: FANNI HAGYOMÁNYAI

Várkonyi-Miklós: SZTÁRCSINÁLÓK

Darvasi László: VIZSGÁLAT A RÓZSÁK ÜGYÉBEN

Jókai Színház (Békéscsaba)

Foster: SZÁNEZÜST CSEHÓ

1994.

Csokonai Színház (Debrecen)

A SORS GYERMEKEI - görög drámakollázs

Kander-Ebb-Fosse: CHICAGO

Shakespeare: SOK HÜHÓ SEMMIÉRT

Bungeiza Gekisan (Toyama, Japán)

Füst Milán: A ZONGORA

Kaupunginteatteri (Jyvaskyla, Finnország),

Móricz-Kocsák-Miklós: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG

Tompa Sándor Társulat (Marosvásárhely, Románia)

Móricz-Kocsák-Miklós: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG

1995.

Csokonai Színház (Debrecen)

Darvasi László: SZÁV ERNŐ ESTÉJE

Garaczi László: FESD FEKETÉRE!

1996.

Csokonai Színház (Debrecen)

Gombrowicz: OPERETT

Hasek-Spíró: SVEJK

Dés-Geszti-Békés: A DZSUNGEL KÖNYVE

Nyári Színház (Debrecen)

S.Ö.R.

Vígszínház (Budapest)

Hasek-Spíró: SVEJK

Tamási Áron Színház (Sepsiszentgyörgy, Románia)

Schwartz-Tebelak: GODSPELL (musical)

1997.

Csokonai Színház (Debrecen)

AZ ÉDES MÉREG - öt japán kjógen

Kosztolányi Színház (Szabadka, Jugoszlávia)

Schwartz-Tebelak: GODSPELL

Sala Guarnier (Monte Carlo, Monaco)

Schwartz-Tebelak: GODSPELL

Jókai Színház (Komárom, Szlovákia)

Szabó Magda: KIÁLTS, VÁROS!

1998.

Csokonai Színház (Debrecen)

Alfred Jarry: ÜBÜ KIRÁLY

Hamvai Kornél: MÁRTON PARTJELZŐ FÁZIK

Harag György Társulat (Szatmárnémeti, Románia)

Kacsóh Pongrác: JÁNOS VITÉZ

Szigligeti Társulat (Nagyvárad, Románia)

Szabó Magda: FANNI HAGYOMÁNYAI

1999.

Csokonai Színház (Debrecen)

Hrabal: SZIGORÚAN ELLENÖRZÖTT VONATOK

Borbély Szilárd: /KAMERA.MAN/

2000.

Csokonai Színház (Debrecen)

Fielding-Várady-Darvas: TOM JONES

Katona József Színház (Kecskemét)

Lional Bart: OLIVÉR!

Jókai Színház (Komarom, Szlovákia)

Rideg Sándor: INDUL A BAKTERHÁZ

2001.

Csokonai Színház (Debrecen)

Mrozek: ÖZVEGYEK

Szabó Magda: SZILUETT

Háy János: GÉZAGYEREK

2002.

Csokonai Színház (Debrecen)

Becket: GODOT-RA VÁRVA

Jókai Színház (Komarom, Szlovákia)

Dobozi-Pinczés: A TIZEDES MEG A TÖBBIEK

Győri Nemzeti Színház,

Heltai Jenő: A NÉMA LEVENTE

Katona József Színház (Kecskemét)

Weber Kristóf-Borbély Szilárd: ÓLOMKATONA ÉS PAPÁRLÁNY

2003.

Szigligeti Társulat (Nagyvárad, Románia)

Hubay Miklós: FREAUD - AZ ÁLOMFEJTŐ ÁLMA

Hevesi Sándor Színház (Zalaegerszeg)

Háy János: A HERNER FERIKE FATERJA

2004.

Magyar Színház (Budapest)

Niklas Radstörm: BÚCSÚKVARTETT,

Katona József Színház (Kecskemét)

Kiss Csaba: A DÖG

Magyar Színház (Budapest)

Shakespeare: A WINDSORI VÍG NŐK

Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdió (Budapest)

Kiss Csaba: VILÁGTALANOK

2005.

Magyar Színház (Budapest)

Nick Dear: HATALOM

Szigligeti Társulat (Nagyvárad)

Fielding-Várady-Darvas: TOM JONES

2006.

Magyar Színház (Budapest)

Szabó Magda-Bereményi Géza: AZ AJTÓ

Katona József Színház (Kecskemét)

Bereményi Géza-Horváth Károly: LAURA

Tomcsa Sándor Színház (Székelyudvarhely)

Zalán Tibor: KATONÁK, KATONÁK

2007.

Tamási Áron Színház (Sepsiszentgyörgy)

Pozsgai-Pinczés-Apostolache: DIPLOMA UTÁN

Magyar Színház (Budapest)

Tamási Áron: ÁBEL

Magyar Színház (Budapest)

Szigligeti: LILIOMFI

2008.

Magyar Színház (Budapest)

Háy János: HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL,

2009.

Petőfi Színház (Sopron)

Richard Rodgers: A MUZSIKA HANGJA

Petőfi Színház (Sopron)

Huszka-Bakonyi-Martos: BOB HERCEG

Csokonai Színház (Debrecen)

Kocsis István: VINCENT VAN GOGH 

2010.

Magyar Színház (Budapest)

Joseph Kesselring: ARZÉN ÉS LEVENDULA,