A jelmez hatalma
A zalaegerszegi színház minden évadban műsorra tűz egy kötelező olvasmányból készült előadást, idén a Tartuffe-re került a sor, amelyet a színház színművésze, Farkas Ignác állított színpadra.
A hiszékenység és álszentség drámája nagyon is időszerű választás manapság, kérdés azonban, hogy ebből a feldolgozásból mit visz magával a középiskolás és felnőtt közönség. Feltűnő volt, hogy azok az ismerőseim, akik már látták az előadást, kivétel nélkül a jelmezeket emlegették, azok jelentéséről, indokoltságáról (és áráról) kérdeztek.
A díszletet és a jelmezeket egyaránt jegyző Csík György színpadképét meglátva máris vizuális ingerözön éri a nézőt. A tér közepén egy, a felső régiókba vezető primadonnalépcső, két oldalán arany oroszlánokkal, balra lila konyha, plexi étkező, jobbra cirádás, ál barokk ülőgarnitúra sok arannyal, a falon Andy Warhol híres Marilyn-képe az Elmirát játszó színésznő arcvonásaival és vadásztrófeák sora. Ez a stílusegyveleg sokat elárul az itt élő családról – többet, mint amit aztán megtudunk róluk. Maga az előadás ugyanis játékmódjában nem viszonyul ehhez a világhoz, játszható lenne egy sokkal semlegesebb, hagyományosabb díszletben is.
Ahogy sorra jönnek be a szereplők, minden jelenetükben más, meghökkentő vagy éppen szépséges jelmezeikben, az a különös helyzet áll elő, hogy a látvány átveszi a főszerepet, a díszlet és a jelmezek maguk alá gyűrik az előadást. Mariane (Kováts Dóra) Frida Kahlo arcképével és motívumaival díszített, csodás ruhája, Elmira (Pap Lujza) Pikk dáma öltözete vagy hullámzó-aranyló köntöse, Damis (Kovács Martin) és Valér (Helvaci Ersan David) trendi pólói, edzőcipői külön látványossággá válnak, a mit mondanak helyett a hogyan néznek ki kérdésére terelve a néző fókuszát. Van, amikor igen szerencsésen találkozik a jelmez és a színészi alkat: Pernelle asszony öltözete például annyira illik Czegő Teréz elegáns, „nagyasszonyos” stílusához, hogy koherens részévé tud válni hatásos nyitómonológjának.
A címszerepet játszó Szakály Aurél a tőle megszokotthoz képest kevésbé kontúrosan van jelen, kisstílű, a hétköznapi aljasságokból ismerős gazembert játszik. Kiss Ernő Orgonként a vígjátéki szerepeiből ismerős, a többiekhez képest harsányabb játékstílust képvisel. Támadi Anita kiváló a józan, talpraesett szolgáló szerepében, ahogy Pap Lujza Elmirája is gonddal, arányérzékkel megformált, szép munka. Kitűnik még Baj László józan, száraz humorú Cléantja és Bellus Attila joviális Lojális ura.
A jó király kegyéről hírt hozó Rendőrtiszt maga a rendező, Farkas Ignác. Itt lenne alkalom reflektálni a mára, vagy általában a hatalomhoz való viszonyra, de az előadás nem él ezzel a lehetőséggel, megmarad Moliere tisztességes, korrekt megidézésénél. A nézői emlékezetben pedig a színek, anyagok és szabásvonalak élnek tovább.
Turbuly Lilla
Hevesi Sándor Színház, 2024. február 8.
Megjelent a Magyar Narancs 2024. február 22-i számában.
