Negyvenegy éve a színházi jelmezek között

A mondás úgy tartja, nem a ruha teszi az embert. Azért néha mintha mégis más karaktert adna. Farsang idején gondoltam, olyan riportalanyt keresek, aki nemcsak ilyenkor, hanem egész évben átváltoztat másokat az öltözék segítségével. Szőke Julianna, a Hevesi Sándor Színház jelmeztárvezetője 41 éve öltözteti a színészeket, vezeti a jelmezraktárt és asszisztensként segíti a rendezők munkáját.

julika_szoke 

- Szerettem rajzolni, szakkörös is voltam. Aztán a pályaválasztáskor közgazdasági szakra mentem. Nem volt az én világom. A megyei könyvtár ifjúsági részlegén kezdtem dolgozni, ami akkor még az MMIK-ban volt, amikor láttam a hirdetést, hogy gazdasági végzettségű vagy öltöztető munkatársat keresnek a színházhoz. Mindkettő érdekelt volna, de a gazdaságit már akkor betöltötték. Így lettem öltöztető. Akkor még a VMK-ban volt a színház. Nagyon jó volt a közösség, a műszakiak és a színészek egyaránt. Egész nap bent voltunk, de nem bántuk, fiatalok voltunk. Második család volt a színház – kezdi a múltidézést Julika.

 - Szó szerint rá kellett adni a színészre a ruhát, vagy pontosan mi volt a feladat öltöztetőként?

- Elő kell készíteni a ruhákat, ehhez jól kell ismerni a darabot. Amikor gyors átöltözésre van szükség, akkor valóban öltöztetek. Néha azonnali javítás is kell, ha baki van előadás közben, ritkán, de előfordul. 

- Hogyan alakult tovább a munkaköröd?

- Idővel a jelmezraktár-kezelés is az én dolgom lett. Már eredetileg sem tűnt túl nagynak a hely, aztán teljesen kinőttük. Szerencsére csak én kezelem egyedül a raktárt, így megtalálom, amire szükség van – mondja és ez kivételes képességnek tűnik a roskadásig telt padlástérben, ahol a ruhák, cipők, kiegészítők, kellékek meglehetősen gyakran várják, mikor kerülnek színpadra. – Időnként azért kell selejtezni a ruhákat, mert nem férnek el. Korhű ruhát persze nem dobok ki, arra vigyázni kell. 

- Van kedvenc öltözködési stílusod?

- A korhű ruhák nekem érdekesebbek. Az látványosabb, más a hangulata. De mostanában gyakori, hogy modernizálják az előadást, és ez az öltözetre is igaz. 

- Asszisztensként mit kell tenned?

- Segítem a rendező munkáját. Járom a boltokat, anyagokat, ruhákat szerzek be. A raktárvezetés és ez jól kiegészítik egymást, az egyik mozgalmas, nyüzsgő, a másik csendes, ahol csak magam vagyok. Külön-külön nem lenne ilyen jó. 

- Voltak/vannak darabok, ahol te tervezed a ruhákat, sőt ezzel néhány díjat is kiérdemeltél (Forgách-díj, Arany deszka-díj, Magyar Teátrum Díj).

- Nagyon sokat tanultam a tervezőktől, amikor mellettük dolgoztam, mindenkitől mást, és talán így a gyakorlatban még többet is, mint az iskolapadan lehetett volna. Egyszer aztán Laczó Heni azt mondta, hiszen ezt te is meg tudnád csinálni. A Csizmás Kandúr volt az első munkám (1991-ben). De akkoriban egyszerűbbek voltak a jelmezek. Az évek során igényesebb lett mindez. Ma egész mások a ruhák, különösen, ha jók az alapanyagok. Még annak idején az alsóerdei színházban is kaptam önálló feladatot, rám bízták a darabhoz a ruhák összeválogatását. Most a „Három sárkány” előadás ruháin dolgozom.

- Mennyi időd van kitalálni a jelmezeket?

- Már a színészek előtt megkapom a darab szövegét. Aztán az olvasópróbán és az első próbákon a színészek játéka inspirál leginkább. Bő egy hónap szokott lenni, amíg el kell készülni. Ez minden érintettnek elég stresszes időszak. 

- Te magad hogyan szeretsz öltözködni?

- Kényelmesen. Magas sarkú cipőben még járni is nehezen tudok. 

- Ennyi év után mennyire nehéz újat kitalálni?

- Mondják, nincs új a nap alatt, de azért valamit mindig lehet újítani. 

- Milyen érzés színházalapítónak lenni?

- Nem szoktam ezen gondolkodni. 41 év alatt volt sok minden. Feltöltő és fárasztó egyaránt. Hiányozna, ha nem lenne. Továbbra is a második otthonomnak érzem a színházat. 

 

Szerző, fotó: Bánfi Kati 

2024. január 26.

ZalaMédia