„Ha egy kórházban kiejted azt a szót, hogy ’meghalni’, biztos lehetsz benne, hogy egy pillanatra megfagy a levegő, aztán gyorsan témát váltanak” – panaszkodik a tizenkétéves Oszkár
„De hát miért nem mondják meg egyszerűen, hogy meg fogok halni?” (Idézet az előadás alapjául szolgáló regényből)
Nem könnyű témát választ a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, amikor a kiskamasz közönség számára színpadra adaptálja Eric-Emmanuel Schmitt Oszkár és Rózsa mami című kisregényét. Ugyanakkor a téma nem is lehetne fontosabb: az előadás egy leukémiával küzdő kisfiú utolsó tizenkét napját mutatja be. Már maga a gyermekkori betegség is olyan témának számít a mai Magyarországon, amiről kevesen szeretnek nyíltan beszélni, a gyermekhalál kérdése pedig kifejezetten tabutémának számít.
Az előadás fókuszában a haldokló kisfiú és az őt látogató idős kórházi önkéntes, Rózsa mami barátsága áll. Az idős hölgy maga is több veszteségen van túl, kettejük kapcsolatát a kölcsönös, ragaszkodás, tisztelet és őszinteség jellemzi. Ahogy Oszkár csak vasárnaponként érkező szüleit (akik a darabban említés szintjén kerülnek elő) lassan felőrli a gyász, úgy kezd a fiú is távolságot tartani tőlük, arra vágyva, hogy normális gyerekként kezeljék és halála ténye kimondhatóvá váljon. Ebben lesz segítségére Rózsa mami, aki egy közös játékon keresztül (a Szilveszterig hátralévő tizenkét napban Oszkár egy nap alatt tíz évet öregszik) biztosítja, hogy a kisfiú végigélhessen egy életet, az első csókkal, párkapcsolattal, kapuzárási pánikkal és az idős kor összes nehézségével együtt.
Nem mondhatni, hogy fordulatokban gazdag alapanyagot választott Mihály Péter rendező: az eredeti levélregény tulajdonképpen Oszkár és Rózsa mami beszélgetéseiből, illetve a fiúnak a Jóistennek címzett leveleiből áll. A rendező jó érzékkel minimális vizualitással (az egész cselekmény egy kórházi szobában játszódik) dolgozik, a hangsúly a két szereplő közti kapcsolati dinamikán és a közös játékon van.
Nagyon sok múlik tehát az előadás két színészének játékán. Ecsedi Erzsébet játékának minden pillanata magával ragadja a nézőt, ahogy olykor erős nőként támogatja, szórakoztatja a fiút, olykor megmutatja saját belső törékenységét. Mellette kissé nehezebben átérezhető Fritz Attila alakítása, akinek valóban nincs könnyű dolga a kilencéves, hol kiskamaszosan dacos, hol magányos kisfiú szerepében, és akinek az egészsége fokozatosan romlik az előadás során, ahogy közeledünk az elkerülhetetlen végkifejlett felé.
Az Oszkár és Rózsa mami témájából is adódóan lassú ritmusú előadás, melynek tempója bizonyos pontokon kizökkenti a nézőt, és ez a feszültség lankadását eredményezi. Ugyanakkor mindenképpen ki kell emelnem az előadás kezdő jelenetét, ahol Rózsa mami Oszkár halála utáni érzéseiről és a kapcsolatuk minőségéről beszél, illetve a záró jelenet utolsó, mellbevágó mondatát: „Nem vagyok többé Rózsa mami.”
(Oszkár és Rózsa mami, Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg, 2026.05.19.)
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
