Csehov klasszikus darabjával, a Sirály című színművel kezdődik a 2025/26-os színházi évad Zalaegerszegen szeptember 26-án. A Hevesi Sándor Színház évadnyitó társulati ülésén dr. Besenczi Árpád igazgató ismertette a repertoárt, s bemutatkozott a teátrum új művészeti vezetője, Mihály Péter. A színművész-rendező 26 éve a társulat tagja, vele beszélgettünk a magánélet és a munka egyensúlyáról, az ifjúság színházi neveléséről. Mihály Péter az első pillanattól kezdve szerette a színház világát. Sokat köszönhet a színház alapítójának, Ruszt Józsefnek és Tucsni András dramaturgnak. Az évek során sokféle felkérés találta meg, a negatív és drámai szerepeket ugyanúgy szívesen eljátssza, hiszen az külön kihívás számára. Nem a nézők kegyét szeretné elnyerni, hanem hajlandó megmutatni emberi mivoltunk minden aspektusát.
A drámapedagógiának régi hagyománya van a zalaegerszegi színházban, amit a művészeti vezető szívesen visz tovább, Ruszt József óta erre örökségként tekintenek. Az ifjúság nevelését a beavató színházzal kezdték, majd folytatták a Tantermi deszkával, illetve jelenleg a Déryné programmal. Idén újdonságokat is kínálnak, ugyanis létrehozták a Hevesi Ifjúsági Színteret, s kortárs ősbemutatóval készülnek, amiről bővebben is hallhatnak a Zaol-podcast interjúban.
Az idei évadban hét nagyszínpadi előadás, a Tantermi Deszka és a Lázár Ervin Program darabjai, valamint karácsonyra hangoló adventi estek kínálnak kikapcsolódást a teátrumhoz hűséges közönségnek. Mihály Péter a teátrum művészeti vezetőjeként beszélt az évad darabválasztásáról. Az interjú során arról ugyancsak szó esett, hogy mit jelent számára a rendezés. Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogy a négygyermekes családapa miként egyezteti össze a színházat és magánéletet, miközben kettő helyen, így Zalaegerszegen a Körtánc AMI-ban és Nagykanizsán, a Piarista Iskolában tanít.