Pap Lujza, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművésze elnyerte a VOSZ Zala Megyei Szervezetének 2026-os Területi Prima Díját a magyar színház-, film- és táncművészet kategóriában. Az elismerést a Hevesi Sándor Színházban rendezett ünnepi gálán adták át.
Az újabb díj a színművész három évtizedes zalaegerszegi pályájának fontos állomása. Pap Lujza 1996-ban érkezett a Hevesi Sándor Színházhoz, ahol a Nádasdy Kálmán Színészképző Stúdióban végezte tanulmányait. A prózai és zenés előadásokban egyaránt számos emlékezetes szerepet formált meg.
A közönség többek között Az orleans-i szűz, a Régimódi történet, a Hegedűs a háztetőn, a Figaro házassága, a Lear király és A szecsuáni jólélek című produkciókban láthatta. Munkáját korábban többek között Máriáss-díjjal, Forgács-gyűrűvel és Domján Edit-díjjal ismerték el.
Az idei területi Prima Díjat Pap Lujza mellett a tudomány kategóriájában dr. Kósa Dezider Rudolf, a zeneművészet kategóriájában dr. Gölles Martin vehette át. A közönségdíjat Erdős Gábor kapta, különdíjban Mészáros T. László részesült.
Szívből gratulálunk Pap Lujzának a rangos elismeréshez, és további alkotóörömöt, emlékezetes alakításokat kívánunk!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!