Hogyan módosítja a jellemet a felemelkedése, a karrier? Meddig lehet kompromisszumokat kötni erkölcsi leépülés nélkül? Mit ér a becsület egy olyan világban, ahol minden kapcsolat érdekből születik?
A zalaegerszegi Rokonok (avagy Dr. Kopjáss István gyors lefolyású politikai pályafutása és magánéleti tipródása három órában) Móricz Zsigmond klasszikus történetén keresztül teszi fel ezeket a ma is aktuális kérdéseket.
„Magyarország a rokonságok és a panamák lápvilága” – írja Móricz. Sok az önérdeket hajszoló pióca. Bár a családtagjaidat nem választhatod, bizonyos helyzetekben hirtelen mindenki a rokonoddá válik, akinek érdeke fűződik hozzá. Mert mindent átsző az „érdekben rokon” szemlélet. Ebben a furcsa ingoványban vagy akklimatizálódsz, vagy elpusztulsz. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színpadán elevenedett fel újra Zsarátnok, Móricz Zsigmond Rokonok című regényének kisvárosa.
Szakály Aurél, Besenczi Árpád és KIss Ernő a Rokonokban (Fotó/Forrás: Umberto Pezzetta / Hevesi Sándor Színház)
A zalaegerszegi színház jelentős múltra tekint vissza – az önálló társulat megszervezésével és a művészeti vezetéssel a kezdetekkor Ruszt Józsefet bízták meg, akinek emblematikus rendezései (gondolhatunk akár a nyitóelőadásra, Az ember tragédiájára) komoly szakmai hírnevet hoztak az ország 26. teátrumának. Ugyanakkor manapság a vidéki színházak nem könnyen kerülnek az érdeklődés középpontjába az erős fővároscentrikusság mellett. Egy vidéki társulat profilját a sokszínűség kell jellemezze, ám nehéz feladat megtalálni a helyes arányt a szórakoztatás és a magaskultúra között– a zalaegerszegi színház repertoárja is a klasszikusok feldolgozásától a kommerszebb, könnyedebb műfajokig terjed. A többműfajúság vagy az eklektikusság persze nem ördögtől való, ha átgondolt műsorpolitika áll mögötte, de véleményem szerint több bátorságot elbírna a zalai közönség, és segítene, ha a fiatalabb rendezőgenerációk szemlélete is képviseltethetné magát. Ahogy az is üdvözlendő lenne, ha a fiatalok nem ódzkodnának a vidéki színházaktól.
Ticz András és Farkas Eszter a Rokonokban (Fotó/Forrás: Umberto Pezzetta / Hevesi Sándor Színház)
Hargitai Iván klasszikus anyagot állított színpadra. Móricz Zsigmond regénye az író korának korrupt társadalmát mutatja be, és az évtizedek során számos adaptáció jelezte, hogy a mű mit sem veszített relevanciájából. A rendező nem gondolta újra a Rokonokat, koncepciója hűen tolmácsolja a regény szellemiségét, hagyatkozik annak üzenetére.
Horesnyi Balázs díszlete sikeresen megteremti a két világháború közötti polgári-hivatalnoki világ atmoszféráját, mégis keveri a stílusrétegeket, ezzel a folytonosság érzetét hangsúlyozza. Egy hatalmas, a színpad egészét betöltő, üveg hatású szerkezet szolgál hátteréül minden jelenetnek, a tér egyszerre kelti télikert, pálmaház, kaszinó, pályaudvar, hivatal, kúria benyomását. A tervező a szecessziós motívumokat ötvözte az art deco és a modernizmus jegyeivel, a díszes csillárok és a sötét faajtók historizáló elemek. Mindezek összessége túl azon, hogy közvetíti a korszak (húszas–harmincas évek) érzetét, magában hordozza a stílusok közötti feszültséget, reflektálva a darabbéli értékrendszerek összeütközésére. Ez Zsarátnok: a múltba révedő és mégis a modern kor lendületét hajszoló kisváros. Ugyanez a kettősség fedezhető fel a különböző táncjelenetekben – az ünnepélyes bécsi keringő keveredik a lázadó, energikus charlestonnal.
Jelenet a Rokonokból (Fotó/Forrás: Umberto Pezzetta / Hevesi Sándor Színház)
A térben mindössze egy asztal és néhány szék. Meg a rokonok, összezárva ebben az elsőre elegánsnak tűnő, de rideg csapdában. Körülveszi őket ez a kovácsoltvas ornamentikával rácsozott üvegdoboz. A díszlet mögötti vetített háttér – bár ez az előszeretettel használt eszköz nem győzött meg szükségességéről – a vizuális világ elidegenítő hatását erősíti. Suha Antal kíséri végig nagybőgővel az előadást, játéka nem pusztán a hangulatteremtés eszköze. A hangszer átvezető szereppel bír, és bizonyos dramaturgiai pontokon reflektál a szereplők érzelmi világára is, például komor hangszíne érzékenyen fejezi ki István belső vívódását.
Szakonyi Károly adaptációja a politikai vonulat mellett a magánéleti válságra is hangsúlyt helyez – ebben a feszes drámai struktúrában
az érzelmi és hatalmi viszonyok kiegészítik egymást.
Az előadás kezdetén még ki sem alszik a nézőtéren a fény, mikor Kopjáss István, Zsarátnok frissen megválasztott főügyésze ünnepélyesen megígéri nekünk, hogy elődjével szemben az igazságot kívánja képviselni. A történet során megpróbál hű maradni az eszméihez és megfelelni az új hivatallal járó kötelezettségeinek. De hamar szembesülnie kell azzal, hogy kik és hogyan mozgatják a város politikai és gazdasági életét.
Ticz András és Kováts Dóra a Rokonokban (Fotó/Forrás: Umberto Pezzetta / Hevesi Sándor Színház)
Ticz András intenzív járékában az idealista és naiv István idegrendszere az előadás alatt felmondja a szolgálatot. Az őt megmételyező közeg lehúzza, csapdába csalja. Besenczi Árpád derűsen sunyi polgármestere és a hívei – élükön a pénzemberrel, Kardics Somával (Kiss Ernő kiemelkedő alakításában) – mindent megtesznek, hogy lelkesedését letörjék, és szolgálatukba állítsák.
A főszereplő magánéletét is meghatározza a belső vívódás, a tisztességesnek megmaradni vágyás: két nő szerelme között kell választania. Felesége Szentkálnay Lina a családjáért él: a realitást, a tisztes szegénységet, észrevétlenséget képviseli. Ezzel szemben a Szentkálnay család másik ágáról származó Magdaléna jelenti a csillogást, a mámort, de a kicsapongást és a felelőtlen költekezést is. Kováts Dóra alakításában már az előadás legelejétől kezdve a feleség frusztráltsága, keserűsége érvényesül a leginkább, elnyomva a karakter józanságát és tisztaságát. Ő az egyetlen, aki fel akarja nyitni férje szemét, de igazságát nemcsak a darabbéli szereplők látják meg nehezen, hanem a nézők is. István a korábban megbecsült asszonyt koloncnak érzi, aki visszatartja őt szárnyalásban. Vágyódik az elérhetetlen, ezért izgalmas asszony, Magdaléna után. Farkas Eszter maszkként veszi magára a szerepet, a nagyvilági, kevély nő álarca alatt még nem találta meg azt az intelligens, független, de szomorú, sebzett, kiteljesedésre áhítozó asszonyt.
Bálint Péter és Ecsedi Erzsébet a Rokonokban (Fotó/Forrás: Umberto Pezzetta / Hevesi Sándor Színház)
Istvánt új pozíciója miatt megostromolják a régen látott rokonok. Hirtelen mindenkinek eszébe jut a rég elfeledett, szegény unokatestvér. Bálint Péter Berci bácsija sem nélkülözi a humort, de Ecsedi Erzsébet Kati nénije koronázza meg a rokonok sorát, epizódszerű megjelenései igazi üdítő pillanatok voltak. A szerethető kisemberekkel szemben fanyar nevetésre ösztönző figurákban is bővelkedik az előadás. A korrupt, minden hájjal megkent, markukba nevető hivatalnokok néhol gogoli alakokká változnak, komikusan elrajzolt vonásaikkal a romlott rendszer örökérvényű működtetői és kiszolgálói – a polgármestertől a bankigazgatón át a buzgómócsing Imrikéig, a titkárig (Farkas Gergő).
Ezen a magyar Ugaron mindenki helyezkedni kíván. Ellenség az, aki nem a mi kutyánk kölyke, aki nem a mi érdekeinket szolgálja vagy másként gondolkodik. Istvánt apró hibái és akaratgyengesége megakadályozzák, hogy igazi hőssé váljon, hogy maradéktalanul tisztességes maradjon. Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Végső kétségbeesésében az öngyilkosságot választja. Egy lövés dördül a színfalak mögött...
Ez nem győzelem, de legalább kiléphet az őt övező mocsokból.
Ha életben marad, nincs más lehetősége, mint behódolni. De akkor hol a remény? Hát abban, hogy minden pesszimizmusa ellenére, mégiscsak szeretetből íródott ez a mű. Szeretetből kritizál Móricz. Úgyhogy álljon előttünk ez az előadás mint figyelmeztetés, hogy az úgynevezett magyar néplélek visszatérően ugyanabba a hibába esik. Sorsszerűség lenne ez?
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
