Ugrás a fő tartalomhoz

Krámer György

Szerkesztve: 2026.szeptember 02.

Kiemelkedő díjak:

  • Harangozó Gyula-díj - 1996
  • Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje - 2005
  • Szerbiai Színházi Fesztivál: Szterija Díj - 2016

Aktuális munkája színházunkban:

 

Szakmai tanulmányaim befejeztével 1979-ben táncművész diplomát szereztem klasszikus balett szakon. A diploma átvétele után társaimmal megalapítottuk a Markó Iván vezette Győri Balett együttest, melynek táncosa és koreográfusa voltam 1984-ig.

Az elkövetkező években szabadúszó koreográfusként dolgoztam, alig akad hazánkban olyan színház, ahol ebben a minőségemben ne fordultam volna meg.

1988-89-ben a Szegedi Balett igazgatója, 1990-től a Rock Színház balett-igazgatója, 1996-tól 2001-ig a Budapesti Operett Színház balett-igazgatója voltam.

Veszprémbe 1992-ben Vándorfi László hívására szerződtem. A Petőfi Színház vezető koreográfusa, és a Veszprémi Táncműhely művészeti vezetője lehettem 2001-ig.

2001-től újra szabadúszó koreográfusként működtem. 2004-től 2012-ig a Miskolci Nemzeti Színház tánctagozatának vezetője voltam. 2012-től a Pannon Várszínház koreográfusa, tánctagozat vezetője vagyok.

Vándorfi Lászlóval 1998-ban indítottuk útjára a kortárs előadóművészetek első jelentős, évenként megrendezett vidéki seregszemléjét, a Tánc Fesztiválját. Ez a megmozdulás Veszprém kiemelkedő eseményévé vált, és teret ad a társművészeteknek is.

Huszonhét önálló táncszínházi darabot készítettem. Ezek a Pécsi Balettnél, a Győri Balettnél, a Szegedi Balettnél, a Rock Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, és a Pannon Várszínházban kerültek bemutatásra.

Számtalan operett, operabetét, és musical koreográfiáját készítettem, ezek közül a fontosabbak: Jézus Krisztus Szupersztár, magyarországi ősbemutató, Nyomorultak, magyarországi ősbemutató, Valahol Európában ősbemutató, Helló Dolly, Víg özvegy, Mária főhadnagy, Carmen, A dzsungel könyve. Több mesejátékot, prózai és zenés színházi darabot rendeztem. Két önálló táncfilmet forgattam a Magyar Televízióban: Útszéli Isten, Sakálok.

Díjak:

  • Harangozó Gyula-díj - 1996
  • Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje - 2005
  • Szerbiai Színházi Fesztivál: Szterija Díj - 2016
  • Veszprém Megyei Príma Díj - 2016
Krámer György

Iratkozzon fel hírlevelünkre!