Ugrás a fő tartalomhoz

Halasi Imre

Szerkesztve: 2026.szeptember 02.

Díjak:

  • Jászai Mari-díj - 1995
  • Érdemes Művész - 2010

Aktuális rendezése színházunkban:

 

Budapesten született 1951-ben. Szülei szintén színházi emberek, édesanyja, Gróza Bözsi színésznő, édesapja, id. Halasi Imre színész, színházi titkár, majd huszonkét éven keresztül a Debreceni Csokonai Színház gazdasági igazgatója.

A budapesti József Attila Gimnáziumban érettségizett 1969-ben, majd érettségi után 1969/70-ben a Nemzeti Színház Színészképző stúdiójában tanult és dolgozott.

1970-ben a Debreceni Csokonai Színházba került mint rendezőasszisztens.

Felvételt nyert 1974-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakára, ahol Békés András és Lengyel György növendékeként 1979-ben végzett; a Miskolci Nemzeti Színházban Bródy Sándor A medikus című színművével diplomázott.

Eddigi pályáján rendezett: a Miskolci Nemzeti Színházban, a debreceni Csokonai Színházban, az egri Gárdonyi Géza Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, a békéscsabai Jókai Színházban, a soproni Petőfi Színházban, a Győri Nemzeti Színházban, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, veszprémi Petőfi Színházban, Budapesten a Mikroszkóp Színpadon, a Rock Színházban, a Thália Színházban, az Arizona Színházban, a Budapesti Operettszínházban, a veszprémi Petőfi Színházban, külföldön pedig a kassai Thália Színházban, az Újvidéki Színházban, valamint a németországi Bruchsalban.

Több Magyarországon készült előadását láthatta már a német és japán közönség is.

Beszél és dolgozik németül.

Színházi munkáján kívül több rádiójátékot és televíziós műsort is rendezett.

Alapító tagja volt 1982-ben a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak, melyet az első igazgató, Ruszt József távozása után, 1986-1997 között igazgató-főrendezőként vezetett.

1997-2001 között a Budapesti Operettszínház igazgató-főrendezője.

2001-2003 között független színházi rendezőként dolgozott, többek között a pécsi és szegedi Nemzeti Színházban, Veszprémben a Petőfi Színházban, a kassai Thália Színházban.

2003. április 1-től a Miskolci Nemzeti Színház igazgató-főrendezője.

1992-ben a Magyar Színházművészeti Szövetség Színházvezető Tagozata elnökségének tagjává választották, melyről 1994. június 1-től lemondott, mivel 1994 és 1998 között Országgyűlési Képviselő volt.

1995. március 15-én a kulturális minisztertől Jászai Mari-díjat vett át.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem DLA (Doctor of Liberary Arts) hallgatója volt.

2010-ben elnyerte a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze Díját.

Tizennégy éves színházvezetői múltja mellett eddigi pályáján több mint száz színházi előadást rendezett, ezek közül néhány számára a legemlékezetesebb:

  • Zorin: Varsói melódia (Debrecen)
  • Schisgal:Szerelem, óh! (Debrecen, Sopron)
  • Karinthy: Gellérthegyi álmok (Debrecen)
  • Sophokles: Antigoné (Zalaegerszeg)
  • Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok (Zalaegerszeg)
  • Shakespeare: Ahogy tetszik (Zalaegerszeg)
  • Shakespeare: Lear király (Zalaegerszeg)
  • Kocsák - Kemény: A krónikás (Budapest - Rockszínház)
  • Csehov: Sirály (Kassa)
  • Ajtmatov: Az első halászat (Mikroszkóp Színpad)
  • V. Hugo - Kemény: A Notre Dame-i toronyőr (Zalaegerszeg, Bruchsal)
  • Brecht: Kurázsi mama (Zalaegerszeg)
  • Mann - Mnouchkin: Mephisto (Zalaegerszeg)
  • Steinbeck: Egerek és emberek (Szeged, Zalaegerszeg, Sopron)
  • N. Simon: Pletykák (Arizona Színház)
  • Porter: Hajmeresztő (Zalaegerszeg, Sopron)
  • Wassermann: La Mancha lovagja (Zalaegerszeg)
  • Bontempelli: Mayflower (Zalaegerszeg)
  • L. Bart: Oliver (Zalaegerszeg)
  • Ebb - Kander: Zorba, a görög (Zalaegerszeg)
  • Kálmán: Csárdáskirálynő (Zalaegerszeg, Budapesti Operettszínház, Szeged)
  • Kálmán: A Montmartre-i ibolya (Szeged, Zalaegerszeg, Budapesti Operettszínház)
  • Lehár: A mosoly országa (Budapesti Operettszínház)
  • Strauss: A cigánybáró (Budapesti Operettszínház)
  • Kreisler: Lola Blau (Veszprém)
  • Rossini: La Cenerentola (Debrecen)
  • Dés - Horváth: Valahol Európában (Pécs)
  • Nagy - Pozsgai: A kölyök (Veszprém)
  • Kálmán: Marica grófnő (Szeged)
Halasi Imre

Iratkozzon fel hírlevelünkre!