A cenzorok figyelmét elkerülő rádiójátékként debütált 1971-ben, kérdésfelvetései azonban korszakokon átívelőek és ma is aktuálisak. Maróti Lajos Az utolsó utáni éjszaka című színművét mutatta be a napokban a Hevesi Sándor Színház.
A próbateremben játszott kamaradarab Pataki András rendezésében, az Esztergomi Várszínház és a zalaegerszegi teátrum közös produkciójaként született meg. Az előadás valós történelmi helyzetet mutat be; az 1600-ban eretnekség vádja miatt máglyára küldött Giordano Bruno filozófus és csillagász utolsó napját. Ám Maróti Lajos annak idején mégis az „abszolút történelmietlen játék” műfaji meghatározással illette saját színművét. Köszönhetően annak, hogy az elítélt és VIII. Kelemen pápa között egy tudományos és erkölcsi vitát láthat a néző, valamint a halálra váró tudós víziójában (és a színpadon is) évszázadokkal későbbi korszakok tudományos terminusai elevenednek meg. Utóbbiak Albert Einstein, mint a halál angyala közvetítésével.
A színmű alapkonfliktusát a világmindenséget – az egyház tanaival szemben – végtelennek hirdető Giordano Bruno (Besenczi Árpád a Hevesi Sándor Színház igazgatója) lázadó, eretnek magatartása és VIII. Kelemen pápa (Horányi László, az Esztergomi Várszínház igazgatója) dogmatikus nézetei adják. Azaz mégsem teljesen. A csavar pont abban van, hogy a pápa egy nappal elhalasztja a filozófus kivégzését, hogy felkereshesse cellájában a már hét éve az inkvizíció fogságában senyvedő rabot. Az abszurd drámai helyzet abból alakul ki, hogy a pápa bevallja: ő már sokkal korábban rájött arra, amire Giordano Bruno, hogy a világmindenség végtelen. Sőt pápaságát is annak akarta szentelni, hogy ezt a nézetet terjessze az egyházon belül, csak nem sikerült. Az egyház ugyanis képtelen a reformra, az új nézetek miatt az egész jelenlegi tudásanyagot át kellene dolgoztatni, majd kirúgni mindenkit a hivatalából, mert nem hajlandók „átállítani az agyukat”. Persze a pápa alkut is ajánl, ahogy az az ilyen egyenlőtlen helyzetekben és elnyomó rendszerekben lenni szokott. Nem is tanai visszavonását kéri a tudóstól, hanem egyenesen kijelenti, hogy vállalja helyette a máglyahalált, hiszen „a személy érdektelen, a szerep a fontos”. Vagyis szerinte kicserélhető, hogy ki hal meg. A máglyahalál pedig így is, úgy is segíti a lázadó tanok terjedését, hiszen titokban mindenki azt olvassa majd. (Vagyis a nagy változásokhoz mindig kell egy áldozat.)
Az előadás üzenete a pápa gondolataival szemben pont azt erősíti, hogy igenis szükséges a tudós autonómiája. Nem tagadok meg semmit, nem írok alá semmit – halljuk többször Giordano Brunotól. A csillagász kitart tézisei mellett, és nem az életet választja, nem menti a bőrét. („Mit ér az élet, ha meg kell tagadni a tudást?”) Pedig látomásában megjelenő felesége, Marcelline (Oláh Tánia Andrea), csekély szerepe ellenére az egyik legnagyobb igazságot mondja ki tanácsként, mely minden autoriter rendszerbe beilleszthető: „lapulj meg, ma ez a hősiesség”.
Hősünk azonban nem könyörög felmentésért (a halál amúgy is csak elköltözés), nézeteit pedig megerősíti, sőt kiszélesíti a halál angyaléként betoppanó Einstein (Hajós Szilárd), aki a jövő hírnökeként is felfogható. A világegyetem valóban végtelen, de nem úgy, ahogy Bruno gondolja, mert tágul is. A dolgokat pedig az viszi előre, ha egymást tagadó eszmék közelítenek az igazság felé. Mindig kell valaki, aki meghalad egy adott tézist, csak ekkor léphetünk előre.
Az egyszerű díszletek (börtöncella) között játszódó történet legerősebb jeleneteit a tudós és a pápa vitái adják. (Besenczi is ekkor talál igazán magára a szerepben). Meghökkentő és humoros pillanat Einstein színre lépése, aki groteszk de szerethető figurájával úgy világít rá fizikai és filozófiai törvényszerűségekre, hogy közben oldani tudja az előadás drámaiságát. Bellarmini bíboros (Bellus Attila) rövid feltűnései az egyházi (vagy akár világi) alá-fölé rendeltséget, az alázatos társadalmi szerepeket jelenítik meg. Az Őrparancsnok (Farkas Gergő) kissé közhelyes karaktere pedig a mindenkori hatalom játékszabályai szerint cselekvő és gondolkodó (semmit meg nem kérdőjelező) nép egyszerű fiát testesíti meg.
A darab egyik végkicsengése az, hogy Giordano Bruno nem is tudományos nézetei, hanem lázadó magatartása miatt kerül máglyára. Eredendően benne van ugyanis a tagadás, ami elfogadhatatlan az egyház (vagy bármilyen hierarchikus rendszer) számára. Ahogy a pápa ki is mondja: „te már a holnapi igazsággal szemben is eretnek vagy, és az is akarsz lenni”. A tudós viszont kitart lelki és gondolati szabadsága mellett, vállalva a mártírhalált a tudományért és annak haladásáért.
Reméljük, hogy a Giordano Brunot alakító színidirektor megfogadja az előadás fő üzeneteit: a lázadás előre visz, a végtelen tér pedig a lehetőségek színes tárháza, és egyúttal szellemi dimenzió is. Jó lenne, ha a színház repertoárja is tágulna az ehhez hasonló előadások irányába.
2025. október 27.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
