Kamaraterem hiányában ritka ajándék egy-egy kamara-előadás a zalaegerszegi nézőknek. Utoljára négy évvel ezelőtt láthattuk a Vaknyugatot, valamint a színház néhány lakásszínházi előadással igyekezett a delikát élményekre is vágyó színházbarátok kedvében járni.
...hogy az igazság sohasem egy és oszthatatlan. Mert mielőtt valamire végérvényesen rábólintunk, mérlegelni kell a körülményeket, érdemes számolni a következményekkel is. És legyünk bármilyen megfontoltak, mégis előfordulhat, hogy rossz döntést hozunk.
Létezik a valóságban olyan színházi szakmai térkép, amely alapján a kritikusok eldöntik, hol nézzenek előadást? Le-, illetve visszakerülhet egy színház a minőségtől függően? Erről is elmélkedett Zappe László a Hevesi Sándor Színház két új bemutatóját taglaló írásában.
A kapucni vagy a csuklya alól szóló darabindító monológot hallgatva az ember alig tudja levenni a szemét az arc nélkül beszélő zokniból kilógó lábairól.
Van bűntény, hulla, meg tárgyalás, mégsem klasszikus krimit látunk, hanem sokkal inkább egy vérbeli drámát, keleti filozófiával fűszerezve. Ahol minden az igazság körül forog. Mert, ha valamit saját szemünkkel láttunk, vagy ha egy dolgot mi magunk éltünk át, akkor az biztos, hogy úgy is történt, ahogy. Vagy mégsem?
Osztályterem-színházi előadás
kezdés: 08:00
helyszín: Próbaterem
az előadásról: Romankovics Edit: NEM ÍGY AKARTUK
kezdés: 19:00
bérlet: Jászai-bérlet
helyszín: Színház
az előadásról: Hunyady Sándor: A HÁROM SÁRKÁNY
Ecsedi Erzsébet amatőr csoportokban kezdett színjátszással foglalkozni. A 25. Színház stúdiójában végzett. 1975-től játszott a Várszínházban, a Népszínházban, a Stúdió K-ban később a Kecskeméti Katona József Színház, majd a szolnoki Szigligeti Színház tagja lett. 1991 és 1995 között, majd 1999-től a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja, 2022 óta a társulat örökös tagja. A Színházi Kritikusok Céhének korábbi Életmű-díjasa április 24-én töltötte be 70. életévét, ez alkalomból készült vele interjú.
Éva: Dupla élvezet a premier, amikor a nézőtérről olyan egyszerűen könnyűnek és könnyednek látszik ez a bitang nehéz zenés műfaj. Az eszünk hiába tudja, hogy annyi munka van ebben az előadásban, ami egy piramis felépítéséhez kell, a bennünk élő önfeledt néző természetesnek veszi a hibátlan belépést, a tizenegy tagú mindent eljátszó zenekart, az iskolázott énekhangokat, a sokszínű játékot, a takkra lépő tánckart, a zéró üresjáratot, az összes működő poént, a hozzáadott szívet, lelket és tehetséget.
