(F)ELTŰNŐ ENERGIÁK / 23. THEALTER, Szeged / Ötödik és hatodik nap
Van az úgy néha, hogy megtörik a lendület: mi sem bizonyítja jobban, hogy egy színházi előadásnak saját élete és története van a születéstől a felnőtt léten át az öregkorig.
...Egyenesen egy zalaegerszegi diszkóból érkezett a Kisszínház színpadára a Kebab című előadás, Balog József háromszereplős rendezése. Az inkább bárhol, semmint Romániában élő három fiatal amolyan se vele, se nélküle kapcsolatban űzi, harapja, gyilkolja egymást valahol Dublinban. Az előadás eredeti helyszínét csak azért érdemes emlegetni, mert a most meg-meglassuló produkció mintha nem találta volna meg igazán saját terét és idejét a kőszínház falain belül: emelkedettség és megilletődöttség, sőt helyenként pátosz érződik belőle, aminek aztán igazán semmi keresnivalója nem volna ebben a hétköznapian durva sztoriban. Persze más bajaim is vannak: Gianina Cărbunariu szövege jelen formájában sokszor túlbeszéltnek és didaktikusnak hat, a felborított kronológia is elég laposnak tűnik ötletként. Alapvető kérdéseket vet fel, amiről másnap az alkotók beszélnek: eredeti formájában főleg középiskolás közönségnek készült az előadás, be- és levezető foglalkozás fogja közre. Kifogásaim itt el is fogynak: ha valami, akkor ez valódi közszolgálat.
Szerző: Jászay Tamás
2013.07.26.