Ha újra nő lehet - Ecsedi Erzsébet mint Shirley

Nyolc év után egészen másképp kell nézni őt. Ecsedi Erzsébet színésznő most a Hevesi Sándor Színház Kapukód programja keretében játssza a Shirley Valentine című egyszemélyes darabot.PEZ_3211


Rosszul szabott kék dzsörzé blúz elálló nyakkal, divatjamúltan ondolált frizura. Jobb napokat látott nappali avitt tapétája és bútorai közt tesz-vesz Shirley. Két lépésnyi hely sem jut ahhoz, hogy egy egészen elszürkült életet megmutasson. Nem jut, hiszen a térdünk majdnem összeér. A néző annyira közel ül a színészhez, hogy még a pórusok is láthatók. Itt nincs mellébeszélés, minden igazi, eleven. A lakásszínház olyan feladat elé állítja mindkét felet, amit nehéz feszengés nélkül megúszni. Ecsedi Erzsébetnek pedig mintha épp ez lenne a lételeme. Mintha tényleg egy borús délutánon szaladtunk volna be hozzá, hogy meséljen.

Az elmúlt időszakban a régóta megérdemelt „díj-eső" záporán átesett zalaegerszegi színésznő 2005-ben már műsorára tűzte az 1986-os liverpooli bemutató óta töretlen világsikernek örvendő, Willy Russel-monodrámát. Akkor az egerszegi teátrum házi színpadán pucolta a tipikus angol nyárspolgári vacsorához való krumplit. Hogy aztán egyszercsak végképp elunva a brit (és talán nemcsak brit) feleségek szűkre szabott életének fullasztó levegőjét, felkerekedjen, Görögországig meg se álljon. Maga mögött hagyva unalmas napjait, amelyeket csak a szobafallal tud megosztani. Kilép szintén elunalmasodott házasságából, aminek az értelmetlenségét csak felnagyítja a felnőtt gyerekek távozása.

Shirley amúgy mindvégig ügyesen látja magát kívülről, öniróniája jól működik, a lírai komédia egyszemélyes szöveg-áradata igényli is a humort. A szobányi térben szellemesen megoldott képváltás után a görög tengerpartot mímeljük, ahol Shirley élvezi a magára fordítható időt, úgy érzi, végre nem bútordarab valaki másnak az életében, hanem a maga jogán él. Bár nem történik semmi rendkívüli: felszolgál a tavernában, a görög férfi szerelme „egyhajózós" kaland, épp csak annyi, amitől újra nőnek érezheti magát.

A minapi előadás és a nyolc évvel ezelőtti összehasonlítását semmi sem indokolja, mégis előtolakszik az emlék. Akkor melankolikusabb, mélyebb, árnyaltabb színek mentén építette fel a játékot, most felszabadultabb eszközök dolgoznak a keze alá. Több a nevetés, kevesebb a beleérzés. Több a cinizmus, kevesebb a kiszolgáltatottság.

Ízlés, sőt, talán aktuális élethelyzet dolga, kihez melyik értelmezés áll közelebb. Az azonban tény, hogy Ecsedi Erzsébet a zalai társulat meghatározó művészévé érett a szemünk előtt. Huszonnál több évet várt rá. És mi őrá.

Arany Horváth Zsuzsa

2014. január 23.

Zalai Hírlap online